20th Budapest Open

Karate 2017.09.18.
Idén huszadik alkalommal került megrendezésre az egyik legkiemeltebb hazai rendezésű verseny, a Budapest Open.

Idén ünnepelte 20. születésnapját a Budapest Open elnevezésű, nemzetközi karate verseny. A jubileumi esemény alkalmából 30 ország közel 1.500 versenyzője lépett tatamira és próbálta meg elhódítani a dobogó legfelső fokát. Ennek a nagy létszámnak köszönhetően minden kategóriában rengeteg versenyző mérte össze tudását, így nem ritkán 9-10 mérkőzéssel is számolnia kellett egyeseknek.

Így volt ezzel szakosztályunk két versenyzője is, Nagy Balázs és Kovács Kiara. Balázs U21-ben és felnőttben próbált szerencsét, ám sajnos a rengeteg mérkőzés ellenére éppenhogy lecsúszott a dobogóról. Kiara U14-ben, illetve U16-ban indult. Mindkét kategóriában a legjobb négy között búcsúzott, ám U14-ben a bronzmérkőzést sikerrel vette, így dobogóra állhatott.

 

Nagy Botond a legeredményesebb magyarként vágott neki a felnőtt formagyakorlatoknak. Körről körre egyre jobb formát mutatva végül egyértelmű fölénnyel meg is nyerte kategóriáját, így a végén ő emelhette magasba a győztesnek járó kupát.

 

Hübner Dániel két évvel korábban ezen a versenyen szenvedett el egy súlyos térdsérülést, minek következtében közel másfél évig még edzésen sem terhelhette nagyon lábát. Ám egy remek felkészülés után idén újra tatamira léphetett, és a hosszú kihagyás ellenére U21 kategóráiban bronzérmet szerzett. 

 

Mihály Péter U21-ben és felnőtt formagyakorlatban vágott neki a szombati napnak. Előbbiben bronzérmet szerzett, míg utóbbiban a később Botondal aranyéremért küzdő szlovák fiútól kikapott, majd sajnos a vígaszágon sem sikerült felkerülnie a dobogóra.

Fotók
Videók

Ajánló

Bemutatkozott a Karate szakosztály az M4 Sport korosztályos magazinjában
A barátságos kis nemzetközi verseny hasznos erőpróba volt az újonnan alakult KSI Karate Szakosztály versenyzőinek a Magyar Bajnokság előtt. A verseny biztató eredményekkel zárult: A nap végén a KSI vihette haza a legeredményesebb csapatnak járó trófeát.
Nagy Botond képviseli formagyakorlatban Magyarországot az 52. Felnőtt WKF Európa Bajnokságon.
Nagy Botond a Törökországban megrendezésre kerülő WKF Karate Európa Bajnokságon nagyszerű szerepléssel a bronzéremért küzdhet szombaton.
Nagy Botond az előkelő ötödik helyet szerezte meg a törökországi Európa Bajnokságon