Hungarian Mini Cadet Open: izgalmas finálé után 2. hely egyéniben is!

Asztalitenisz 2017.01.10.
A csapatban szerzett ezüstérem után, fiú egyéniben is döntőig menetelt szakosztályunk 13 esztendős kiválósága, Huzsvár Erik.

A csoportmeccseken simán, játszmaveszteség nélkül jutott túl Erik, aztán a legjobb 64 között, a főtáblán az első fordulóban kiemelésének köszönhetően nem kellett asztalhoz állnia a legjobb 16 közé jutásért egy Izraelivel szemben győzőtt majd honfitársával Balogh Bencével kerültek össze. A legjobb 4 közé jutásért a Dánok első számú emberét sikerült legyőznie, aztán jött az elődöntő. Erik számára ez volt a legsimább meccs a verseny alatt, majd a döntőben román ellenféllel nézett farkasszemet.

A honlapunknak nyilatkozó Huzsvár Erik az egyéniben lejátszott finálét nagyon kiélezett meccsnek látta.

A döntőben nagyon biztosan játszottam az elején, sok pörgetésem egész jól bejött. A mindent eldöntő szettben 4-9, majd 6-10 is volt a román ellenfelem javára, mégis feljöttem, sőt 11-10-nél már nekem volt meccslabdám, de sajnos 16-18-ra elveszítettem a játszmát. Kiélezett meccs volt, amit ezúttal nem bírtam jól kondival, elrontottam és kikaptam. Legközelebb kondiban sokkal jobbnak kell lennem, mert a döntő szett sokkal több erőt igényel. Összességében elégedett vagyok, de elsőnek lenni mindig jobb – tette hozzá a fiatal tehetség.

Huzsvár Erik legközelebb a Budapest Bajnokságon, január 28-29-én képviseli a KSI színeit, és azt a versenyt is szeretné megnyerni.

Ugyancsak a Hungarian Mini Cadet Open krónikájához tartozik, hogy a vigaszágon, az U11-es korosztályban szereplő Benczik Dóra az előkelő 3. helyen végzett.

Eredmények:

2.forduló: Huzsvár Erik - Biran Yoav (ISR) 3:0 (5,8,4)

3.forduló Huzsvár Erik- Balogh Bence (HUN) 3:1 (-11,4,5,4)

4.forduló: Huzsvár Erik- Hold Cristian David (DEN) 3:0 (5,6,9)

elődöntő: Huzsvár Erik- Petek Borna (CRO) 3:0 (3,1,7)

döntő: Huzsvár Erik- Badea Bogdan (ROU) 2:3 (-5,4,7,-9,-16)

(Benczik Dóra U11 vigaszág)

Fotók
Videók

Ajánló

A november 18-20 között megrendezett utánpótlás tornán öt ország 30 reménysége szerepelt, a mieink cseh,szlovák,lengyel és osztrák ellenfelekkel mérhették össze tudásukat. A KSI asztalitenisz szakosztályából Huzsvár Erik képviselt minket.
Az Országos ranglista legjobb 12 játékosa körmérkőzéses versenye. Egyesületünket ketten képviselték Terék Norbert és Huzsvár Erik.
Az újonc korosztály egyik legrangosabb európai viadalával kezdődött meg pénteken a 2017-es,hazai asztalitenisz-versenyév az angyalföldi Láng-sportcentrumban. Csapatban és egyéniben ( U11 U13) mérhették össze tudásukat a versenyzők.
Magyarország A csapata ( Huzsvár Erik KSI,Balogh Bence Fastron Tolna) ezüstérmet szerzett a Hungarian Mini Cadet Openen.