A 17. hét vízilabda hírei

Vízilabda 2019.05.02.
Cegléd elleni siker A 2007-es csapatunk magabiztosan győzte le a Cegléd csapatát. Már az első negyedben megszerezte a vezetést és a végéig hatgólosra nőtt a különbség és 12-6-ra nyertünk.

 

04.27

OBI felnőtt

OB I: kevésen múlott a győzelem

Szombaton rendezték meg az OB I középszakaszának 8. fordulóját. Szoros küzdelem volt, melyben csapatunk végül alulmaradt a Kaposvárral szemben. A mérkőzés végeredménye 12:14 lett a Kaposvári VK javára. 

Rendkívül szoros és izgalmas mérkőzést láthattak ma azok a nézők akik kilátogattak a KSI-Kaposvár OB I-es vízilabda mérkőzésre. 

A meccs első gólját a Kaposvár szerezte, de a KSI-s fiúk sem vártak sokat, ugyanis a következő támadás során, egy kiharcolt büntetőnek köszönhetően találtak be a Somogy megyei csapat kapujába. A következő percekben ellenfelünk 2 gólos előnyre tett szert, de a negyed végére kiegyenlítettünk, így az állás 3:3 lett. 

A félidő előtti és utáni negyedben is pont ilyen szorosra sikerült a játék, az előbbiben az állás 5:5, utóbbiban 8:8 volt. 

Az utolsó játékrészben mi kezdhettük a támadást, de gólt ebből nem sikerült szereznünk. Csakúgy, mint a legelső negyedben, a Kaposvár ismét elhúzott 2 góllal, de csapatunk egy emberelőnyös és egy megúszásgóllal ismét felküzdötte magát. 3 és fél perccel a vége előtt átvettük a vezetést, a Kaposvár azonban nem várt sokat az egyenlítéssel. Ezt követően, a mérkőzés utolsó percében, további 2 találattal tudták növelni góljaik számát és ezzel tulajdonképpen el is döntötték a mérkőzés végkimenetelét. Csapatunk végig küzdött és szépen játszott, de a véget ellenfelünk bírta jobban, így a 3 pont sajnos az ő zsebükben landolt. A végeredmény 12:14 lett. 

 

2005-ös csapat

Ma az ASI volt a jobb

A mérkőzés első felében nem játszottunk jól, amit kihasznált ellenfelünk. Nagy hátrányba kerültünk, amit nem sikerült ledolgozni a végéig, végül 11-4-re kikaptunk.

Rosszul kezdtük a mérkőzést és az ASI kihasználta hibáinkat és több gólt is szerzett. A negyed végén sikerült betalálnunk, így az első negyed 3-1-el végződött.

Sajnos a folytatásban sem sikerült rendezni játékunkat. Sorra lőtték a gólokat és egyre nagyobb lett a különbség. A negyedet 4-0-ra nyerték meg, így a felénél már 7-1 volt az állás.

A mérkőzés második felére feljavult játékunk. Támadásban többször is sikerült betalálni és hátul is több helyzetet is megakadályoztunk. Sajnos a különbség nem csökkent, mivel a harmadik negyed 2-2-vel ért véget.

Az utolsó negyedben két gólt is szereztek, amivel 11-3-ra vezettek. A végéig még egy gólt szereztünk, amivel a végeredmény 11-4 lett.

A csapat edzője Székely Bulcsú a mérkőzésről:
"Gratulálok az ASI-nak! Az eredménnyel igazából nem is foglalkoztunk, de sajnos ma a játékunk is nagyon szétesett volt. Meg kell tanulnunk fegyelmezettnek maradni akkor is, amikor a játék nem úgy alakul, ahogy azt szeretnénk! Hajrá KSI"

 

2007-es csapat

Cegléd elleni siker

A 2007-es csapatunk magabiztosan győzte le a Cegléd csapatát. Már az első negyedben megszerezte a vezetést és a végéig hatgólosra nőtt a különbség és 12-6-ra nyertünk.

A vezetést a Cegléd szerezte meg, de sikerült egyenlíteni. Igaz a vezetést újra sikerült megszerezniük, de megint egyenlítettünk. A negyed utolsó másodperceiben már a vezetést is megszereztük.

A második negyedben átvettük az irányítást és kétgólosra nőtt az előnyünk. Igaz egy gólt szerzett a Cegléd is de mi kettővel válaszoltunk, így a negyed végére már 6-3-ra vezettünk.

Egy kicsit szorosabb negyed következett. Góllal kezdett ellenfelünk, de megint kettővel válaszoltunk. Ezután még egy büntetőt lőhettek, de kapusunk kivédte, így az utolsó negyed előtt 8-4-re vezettünk.

Az utolsó negyedet megtoltuk és a legerősebb támadójátékot mutattuk ebben a negyedben a mérkőzésen. Összesen négy gólt szereztünk és csak kettőt kaptunk. Ezzel a végeredmény 12-6 lett.

A csapat edzője Szabó Zoltán a mérkőzésről:
"Nehéz mérkőzésen vagyunk túl, egy fizikálisan nagyon erős Ceglédet sikerült legyőznünk! Nagyon büszke vagyok a csapatra!"

2018/2019

Nagykülönbségű győzelem a Szentes ellen

Nagyarányú győzelmet arattunk a Szentes ellen a 2005-ös leány bajnokságban. Végig vezettünk és végül 16-4-es győzelmet arattunk.

Már az első negyedben nagy különbséget alakítottunk ki. Először 3-0-ra mentünk el, amikor az első gólt szerezte a Szentes. A negyed végéig még három gól esett, így lett 5-2 a negyed végeredménye.

A második negyedben még 5 gólt szereztünk míg a Szentes csak egyet.Nagyon sok helyzetünk volt és ezeket mind ki is használtuk!

A harmadik negyedben még 3 góllal ajandékoztuk meg magunkat. Ezzel még két góllal növeltük az előnyünket, így a 3-1-es negyeddel már 13-4-re vezettünk.

Negyedik negyedben magabiztosan játszottunk a nagy külömbséggel a hátunk mögött.Sorra löttük a gólokat, 16-4-re nyertünk.

A csapat edzője Nádor Zsombor a mérkőzésről:
"A vártnál nagyobb arányban sikerült győznünk, amihez és a mutatott játékhoz gratulálok a csapatnak!"

04.29

Serdülő csapat

Serdülők a Honvéd ellen

Először vezetést szereztünk, majd fordítani tudott a Honvéd, végül az utolsó negyedben nyertük meg a mérkőzést 14-12–re.

Az első negyedben még jól mentünk, de amikor vezetést szereztünk folyton kiegyenlített ellenfelünk. Ez ment 2-2-ig, majd a negyedet mi zártuk góllal így 3-2-es vezetést szereztünk.

A második negyed elég fordulatos volt. Először sikerült kiegyenlítenie a Honvédnak, majd újra miénk lett a vezetés. Ez fordítva is megtörtént, így először a mérkőzésen a hazaiak vezettek 5-4-re. Ezután egymás után kétszer is mi találtunk be, amivel visszaszereztük egygólos előnyünk. Nem tartott sokáig, mivel a következő támadásból újra kiegyenlített ellenfelünk. A negyed végén még egy büntetőt is szereztek, amivel a felénél ők vették át a vezetést.

A harmadik negyedben mi rohantunk az eredmény után. Sikerült hamar kiegyenlíteni, de egyből visszavette a vezetést a Honvéd. A negyed közepén nem esett gól, majd a negyed végén megint kettő, egyikkel mi egyenlítettünk ki, a másikkal visszaszerezték a vezetést. Ezzel az utolsó negyedet 9-8-as hátránnyal kezdtük.

Nehezen jöttünk bele, de újra 9-9-re hoztuk a meccset. Ekkor még visszaszerezték a vezetést, de innentől mi következtünk. Sorra lőttük a gólokat, amivel nem hogy a vezetést szereztük meg, de 14-10-re el is léptünk. A negyed végén még kétszer betalált a hazai csapat, így a végeredmény 14-12 lett a javunkra.

A csapat edzője Keszthelyi Tibor a mérkőzésről:
"Talán a szezon leggyengébb teljesítményével nyertünk mérkőzést, mindössze 3 percnyi jó játékkal. Még az utolsó negyedben is kétszer vezetett a fegyelmezetten, hibáinkat rendre kihasználó ellenfelünk, szinte végig futottunk az eredmény után. Válogatott centerünk kipontozódott a támadó térfélen, rossz átadások, örületes, nehezen magyarázható hibák, kilenc kapott gól akcióból, és a hab a tortán, négyszer próbálkoztunk a rövid lapossal kevéske sikerrel, Öncélú, egyénieskedő játék, teljes zürzavar, ez a produktum döbbenetes. Talán az egyetlen amiben jobbak voltunk a végén az a kondició, a végére ellenfelük teljesen elfáradt, a negyedik negyed második felében öt gólt szereztünk zsinórban, azt hiszem ez volt a döntő. Úgy vélem, ez az a mérkőzés volt, amikor a vesztes lehet a büszkébb."

Ijfúsági csapat

Ifjúsági mérkőzésen is nagy győzelem

Már az első negyedben nagy különbséget alakított ki Ifjúsági csapatunk, 5-1-es első negyed után végig tartottuk a külnbséget. A mérkőzést 15-9-re nyertük meg a Honvéd ellen.

A jó bemelegítés jó kezdést eredményez. Most ez sikerült is, hiszen már az első másodpercben uraltuk a mérkőzést és egészen 4-0-ig meneteltünk. Ekkor egy góllal próbáltak megakasztani bennünket, de még egyszer betaláltunk a negyed végén.

A második negyedben még sikerült növelni az előnyünk és itt is csak egy gólt kaptunk. Végül a mérkőzés felére már hatgólos előnyt alakítottunk ki. A térfél cserénél már 8-2-re vezettünk.

A folytatásban csak tartottuk a különbséget. Felváltva szereztünk gólokat a Honvéddal, így mindig megmaradt a hatgólos különbség. Az utolsó negyed előtt 10-4-re vezettünk.

A végén már biztos volt a győzelem, de még egy sok gólos negyed következett. Majdnem minden támadás góllal ért véget mindkét oldalon. Az utolsó negyed 5-5 lett, így a végeredmény 15-9.

A csapat edzője Horváth János a mérkőzésről:
"Fontos meccset játszottunk, ami igen keménynek ígérkezett! Ősszel hazai pályán 2 góllal sikerült nyernünk, ennek megfelelően álltunk a mérkőzéshez! Sok hibával, kifogástalan kapus teljesítménnyel és profi hozzáállással végül simán nyertünk! Nehéz menetelés közepén járunk, büszke vagyok a csapatomra!"

Gyermek csapat

A Gyerek csapat is győzelmet aratott

Az első negyed még viszonylag szoros volt, de a második negyedben 3-0-ra nyertünk. Ez volt a győzelmet érő negyed, végül 10-6-ra nyertük meg a mérkőzést.

Az első negyedet góllal kezdtük, majd ki is egyenlített a Honvéd. Nem esett sok gól a negyedben, de mi mégegyszer eredményesek tudtunk lenni. Ezután még két büntető is volt a negyedben mindkét oldalon. A honvéd kihagyta, miénket pedig kivédte ellenfelünk kapusa. Ezzel 2-1-es vezetéssel indítottuk a mérkőzést.

A második negyed sikerült legjobban a mérkőzésen, ami közelebb vitt bennünket a győzelemhez. A negyed feléig szépen játszottunk és ez három gólt jelentett. 3-0-ra nyertük meg a negyedet, ezzel magabiztos előnyre tettünk szert. A mérkőzés felénél 5-1-re vezettünk.

A harmadik negyed már nem sikerült ilyen jól. Igaz egy büntetőt lőttünk be az elején, de utána két gólt is kaptunk, amivel kapaszkodott a Honvéd. A negyed végéig még egy-egy gólt jegyeztek a csapatok, így 3-2-re elveszítettük a negyedet. Az utolsó negyedet háromgólos előnnyel 7-4-el vártuk.

Támadásban megfelelően helytálltunk, három gólt is szereztünk még. Sajnos védekezésben volt egy-két hibánk, amit sikeresen kihasznált ellenfelünk. A negyedet most mi nyertük meg 3-2-re, amivel 10-6-ra nyertük meg a mérkőzést.

A csapa edzője Székely Bulcsú a mérkőzésről:
"Ezen a mérkőzésen 1-2 ember kivételével nem lehetett látni az alázatot és ez nagyon bosszantó. Lehet rosszul játszani, lehet kikapni, lehet hibázni, de akarat és alázat nélkül ezt a sportot nem lehet csinálni. Ezen kellene elgondolkodni! Meg kell értsék a gyerekek, hogy a cél nem a bajnokság megnyerése, hanem az, hogy vízilabdások legyenek!"

2008-as csapat

4. FTC Tavaszi Baby Kupa

Szombaton a 4. FTC Tavaszi Baby Kupán vettünk részt a 2008 és fiatalabb lányokkal és fiúkkal, ahol a klasszikus leány utánpótlásnevelő egyesületeket hívták meg.

A Bvsc, Dunaújváros, Eger, FTC, Szombathely és KSI részvételével zajlott a torna.

Rögtön egy ügyes és erős Dunaújváros ellen kezdtük, az első negyed megilletődöttsége után magukra találtak a játékosaink. Innentől beindult a vasaló, leúszások, labdaszerzések-labdavesztések sorozata, amelyek között mindig találtunk egy-egy gólt. Fokozatosan húztunk el az ellenfelünktől, így 13-5-re nyertük meg a mérkőzést.

Második mérkőzésünkön a szombathelyi AVUS volt az ellenfelünk, nagyon pici kislányokkal és kisfiúkkal mérkőztünk meg, nagy arányú győzelmet aratva.

A másik ágon addig a Bvsc, Eger és FTC küzdött a döntőbe kerülésért, melyet nagy csatában a Bvsc-vel az Eger harcolt ki. Így velük mérkőzhettünk meg a döntőben. Egy rendkívül erős Egerrel álltunk szemben és meglepetésre az első negyedben sikerült ellépnünk 5 góllal. Innentől folyamatosan növelve az előnyünket, megúszásainkra építve 13-4-re legyőztük a döntőben ellenfelünket és ezzel megnyertük a tornát.

Csapatunk:
Ardó Maja 
Binder Dorka 
Dimitrovics Nia 
Jancsecz Anna 
Kemény Amira 
Kiss Emma
Lévai Rozália
Lovász Anna 
Módos Dalma 
Nagy Eszter 
Nogula Boglárka 
Péter Nóra 
Szabó Ágnes
Tidrenczel Olivér 
Tolnai Mira 
Tóth-Deme Bulcsú 

Edzői értékelés:
"Nagy várakozással néztünk elébe ennek a tornának, hiszen a szervezett leány utánpótlásunk még csak ebben az idényben indult el. Ennek a tornának az első állomása decemberben volt, amit remek eredménnyel zártunk, és kíváncsiak voltunk mennyit fejlődtek azóta a lányok, akik csak ezekre az alkalmakra állnak össze, mivel mindegyikük a saját korosztályában a fiúk között edz. Meglepetés számunkra is, hogy minden komoly és régi, női utánpótlást nevelő egyesület mellett ilyen dominánsan tudtunk belépni ebbe a körbe. 
Ez a jövőre nézve bíztató, az építkezés első alapjait  letettük. Emellett a tornán mindig lehetőség van egy-két kisebb korosztályú fiút is játszatni.
Szeretném megköszönni Szedlmayer Ildikó, Zobin Krisztina, Kardos István és Nádor Zsombor kollégáimnak a munkájukat és a segítséget. 
Egyúttal gratulálok a csapatunknak és hajrá KSI!"

Videók

Ajánló

MÁSODIK LETT IFJÚSÁGI CSAPATUNK
BAJNOKOK A 2007 BAJNOKSÁGBAN Csapatunk megnyerte utolsó mérkőzését is a 2007-es Bajnokságba, ezzel megnyerte a 2007-es Bajnokságot. Az OSC végzett a második helyen, akiket mi 6-5-re győztünk le, így 3 ponttal előttük végeztünk.
4. alkalommal bajnok U15-ös csapatunk! Az M4-en látható Jövünk! című utánpótlás magazin riportját az alább linken nézhetjük meg:
KSI A KSI ELLEN A 2004-es bajnokságban a két csapatunk csapott össze. Egy boldog, jó mérkőzést játszottunk, ahol az első csapatunk jött ki győztesen.
GYŐZELEM AZ IFIKNÉL Ifi csapatunk is vízbe szállhatott ma a Budapest Bajnokság 16. fordulójában, ahol ellenfelünk a HUVK SE volt. A mérkőzés fölényes KSI győzelemmel ért véget.