A 48. hét vízilabda hírei

Vízilabda 2019.12.04.
Fontos győzelem az OB I/B-ben.

48.hét
november 28.

 

 

FONTOS GYŐZELEM OB I/B-BEN

 

 

Az OB I/B alapszakaszának 9. fordulójában a tabella 3. helyén álló YBL WPC csapata volt az ellenfelünk. A mérkőzést 18 óra 30 perctől hazai pályán játszhatták a fiúk. 
Az első negyed szorosan alakult, amíg csapatunk 3, addig ellenfelünk 2 gólt tudott szerezni. 
A második játékrésztől kezdve, viszont folyamatosan növelni tudtuk az előnyünket, melynek eredménye egy fölényes KSI győzelem lett. Fontos mérkőzésen vagyunk túl, remek játékunknak köszönhetően megvan az újabb 3 pont. 
Gólszerzőink: Bóbis Botond (4), Schmölcz Norman (4), Pető Attila (4), Lantos István (3), Dávid Zoltán (2), Dubinák Szabolcs (2), Tóth Bence (1), Vékony Ákos (1), Gábor Lőrinc (1). 
Horváth János, csapatunk edzője, így nyilatkozott a meccs után:
"Nehéz hetünk van. Kedden temettük Pista bácsit ráadásul 2 mérkőzésünk is van a héten! Mai meccsünk előtt azt kértem a csapattól, úgy álljunk oda, hogy számunkra ez az év mérkőzése! Mivel minden valószínűség szerint az YBL tagja lesz a rájátszásnak, ezért a végelszámolásnál létfontosságú pontokat szerezhettünk! Nehezen indult a meccs, sorban hagytuk ki helyzeteinket, köztük 3 büntetőt! Második negyedtől egyszer csak elkezdett muzsikálni a gépezet! Kiválóan védekeztünk, kapusaim remekül védtek, gyönyörű támadásokat vezettünk! Úgy gondolom igazi erődemonstráció volt! Így kell játszani egy OB I-be igyekvő csapatnak! Köszönöm a fiúknak ezt az élményt!"

Serdülő csapat

BP. SERDÜLŐ: GYŐZELEM AZ OÁZIS ELLEN

Ma 10 órától a serdülők kezdtek, a Budapesti Serdülő Ifjúsági Bajnokságban. Ellenfelük az Oázis Sport Club volt.
A mérkőzés első felében két ugyanolyan negyedet játszottunk, mindkét negyed végeredménye 4:3 lett. Az előny a mi kezünkben volt ugyan, de csupán csak 2 gól különbség volt a két csapat között.

A harmadik játékrészben az Oázis több lövését is hárítottuk, így ők 1 találatot szereztek a 7 perc alatt. Mi ismét néggyel gyarapítottuk a listát, amivel növelni tudtuk előnyünket.
Az utolsó negyed során ellenfelünk már nem tudott gólt lőni nekünk, így a végeredmény egy 15-7-es KSI győzelem lett.
Gólszerzőink: Szabó Bence (3), Pető Ádám (3), Iriczfalvi Gábor (3), Deák Máté (2), Bede Marcell (1), Berényi Balázs (1), Pákozdi Máté (1), Sipos Botond (1).
Horváth Dániel, csapatunk edzője, így értékelte a mai mérkőzést:
"Gratulálok a csapatnak a győzelemhez! Rengeteg hibát vétettünk. Támadásban sajnos sok rossz passzt adtunk és ezekkel sok helyzetünk elment. Védekezésben az elején nagyon figyelmetlenek voltunk, több elkerülhető gólt is kaptunk."

OB I/B csapat

OB I/B: AZ ÉV UTOLSÓ MÉRKŐZÉSE IS KSI GYŐZELEMMEL VÉGZŐDÖTT

Nem sokat pihenhettek a srácok a csütörtöki YBL elleni meccs után, ugyanis ma reggel 9 órakor már Tatabánya felé vették az irányt. Ellenfelük a hazai csapat volt, a mérkőzést pedig idegenben, a Tatabányai Sportuszodában játszották.
Az első perctől kezdve folyamatosan növeltük előnyünket, a félidő kezdete előtt már 11:5 volt az állás a javunkra.
Igaz az utolsó negyed végeredménye döntetlen lett, de ez a mérkőzés végkimenetelét már nem befolyásolta. A fiúk 17 lőtt és 9 kapott góllal megnyerték a Tatabánya elleni meccset is.
Az évben ez volt az utolsó mérkőzésünk, a srácok eddig hibátlan mérleggel, toronymagasan vezetik a tabellát.
Gólszerzőink: Dávid Zoltán (4), Dubinák Szabolcs (4), Schmölcz Norman (2), Országh Mihály (2), Nagy Ákos (1), Gábor Lőrinc (1), Lantos István (1), Bihácsi Bence (1), Vékony Ákos (1).
Horváth János, csapatunk edzője, így nyilatkozott a mérkőzés végén:
"Idénybeli utolsó mérkőzésünket egy nagyon fiatal csapattal meggyőzően nyertük! Nehéz héten, nehéz hónapon vagyunk túl! Mérlegünk eddig hibátlan, hétfőtől azon dolgozunk, hogy az is maradjon! Mesti, Pista bácsi, Zoli bácsi! Felfoghatatlan!"
Képgaléria Kékesi Krisztián

December 1.

2008-as csapat

2008: DÖNTETLEN A CEGLÉD ELLEN

Tegnap 2008-as csapatunk is vízbe ugorhatott. A 6. fordulót a Hajós Alfréd Sportuszoda 33 m-es medencéjében rendezték meg, csapatunk ellenfele pedig a Ceglédi VSE volt.
Az első negyed során 2 találattal a Cegléd megszerezte a vezetést. A KSI első gólját, szintén ebben a játékrészben értékesítettük, Szűcs Botond gólpasszából Nagy Bulcsú lőtt gólt ellenfelünknek.
A második negyedben nem tudtunk találatot szerezni, a Cegléd pedig ugyan csak egyel, de tovább növelte góljainak számát.
A félidő után sikerült egy döntetlent játszani, Lakatos Petroff Borisz és Zuberecz Richárd voltak a KSI gólszerzői ebben a negyedben.
Az utolsó 7 percben, rögtön a negyed elején kétszer is bejuttattuk a labdát ellenfelünk kapujába, ezzel sikerült kiegyenlítenünk. Ezeket a gólokat Zuberecz Richárd és Rózsa Benedek lőtte. Mivel a Cegléd már nem tudott találatot jegyezni, a végeredmény egy 5-5-ös döntetlen lett.
Lőrincz Lajos, csapatunk edzője, így értékelte a mérkőzést:
"A mérkőzés első felében, meglehetősen "bizarrnak" tűnő módon az ellenfelünk több gólos előnyre tett szert. Ráadásul a félpályás lövéspárbajt újra elvesztettük, amit még nagyon sokat kell majd gyakorolnunk. Csapatom ennek ellenére nem esett szét és az utolsó másodpercig szervezetten küzdött a győzelem megszerzéséért, amit az utolsó percben, érzésünk szerint meg is szerzett, de végül nem adták meg! Büszke vagyok a 2008-as csapatra."

Leány gyermek csapat

LEÁNY GYERMEK: AZ OSC GYŐZELMÉVEL ZÁRULT A MÉRKŐZÉS

A Leány Gyermek Bajnokság 9. fordulójában csapatunk ellenfele az A-HID OSC ÚJBUDA volt. A mérkőzést 10 órától a Nyéki Imre Uszoda 33 m-es medencéjében rendezték meg.
A mérkőzés első gólját Lendvai Natasa szerezte csapatunknak, rögtön 20 másodperccel a negyed kezdete után. Nem sokkal később az OSC kiegyenlített. Tóth-Deme Róza büntetőből szerzett góljával, ismét megszereztük a vezetést, de ellenfelünk nem hagyta szó nélkül, így a negyed végén 2-2 volt az állás.
Így ment ez egészen a harmadik negyed végéig, a két csapat fej-fej mellett haladt. Csapatunkból a második játékrészben Nagy Gréta Szabina, míg a harmadikban Veres Boglárka szerzett 1-1 gólt.
Az utolsó negyedben sajnos az OSC minden erejét összeszedve 3x is betalálat a mi kapunkba és mivel nekünk ez már nem sikerült, így a végeredmény egy 7-4-es győzelem lett ellenfelünk javára.
Nádor Zsombor, csapatunk edzője, így értékelte a mérkőzést:
"Magunkat vertük meg, súlyos egyéni hibákkal és fegyelmezetlenségekkel. Gratulálok az OSC-nek."

Baby csapat

BABY BAJNOKSÁG 3. FORDULÓ

A Budapesti LSU Baby Bajnokság harmadik bajnoki mérkőzését a SOTE ellen játszottuk. 
Az első negyedtől kezdve dominált a csapatunk az állandó labdaszerzésekkel, leúszásokkal, így gyakorlatilag a mérkőzés elején bebiztosítottuk a győzelmünket. Külön öröm volt, hogy olyan játékosok is vízbe ugorhattak, akiket eddig nem játszattunk, remekül megállták a helyüket. A harmadik negyedben a kapusunkat is ki tudtuk hozni játszani a mezőnybe, akárcsak ez elmúlt mérkőzésen. Ekkorra már nagyon szétnyílt az olló a csapatok között. A negyedik negyedben a túlzott magabiztosság miatt kiengedett a csapat és ezt ellenfelünk egyszer-kétszer megbüntette. Ez is jó tanulópénz, ami erősebb csapatok ellen nem fog beleférni. De így is nagy arányú különbséggel nyertük meg a mérkőzést.

Erdélyi Annamária, csapatunk edzője, így értékelte a mérkőzést:
"A csapat azt hozta amit minden alkalommal gyakorolunk edzéseken. Nagyon örültem a kiváló összjátéknak, az egymásra figyelésnek, és kevésbé rutinos játékosok támogatásának. Mindenből tanulni kell. Megérdemelten arattak győzelmet a játékosaim, gratulálok a csapatomnak!"

2006-os csapat

BP. 2006: GYŐZELEM A CEGLÉD ELLEN

A Budapesti 2006-os Bajnokság mai fordulójában csapatunk ellenfele a Ceglédi VSE volt. 
A srácok már az első negyedben jelentős előnyre tettek szert, amit a mérkőzés többi részében folyamatosan csak növelni tudtak. Az első, második és negyedik negyedben 6-6, míg a harmadikban 7 gólt lőtt csapatunk. Végeredményben 25 lőtt és 4 kapott góllal sikerült fölényesen megnyerni a mérkőzést. 
Gólszerzőink: Kiss Ádám (7), Mérő Alex (6), Bötkös Patrik (4), Szabó Zoárd (3), Pörcz Martin (2), Szabó Márton (1), Nagy Zalán (1), Szabó Kristóf (1). 
Székely Bulcsú, csapatunk edzője, így nyilatkozott a mérkőzés után:
“Gratulálok a csapatomnak! Annak ellenére, hogy mindenki nagyon fáradt volt, hiszen az elmúlt napokban a Partizán Belgrád ellen játszottunk délelőtt-délután, kellő alázattal és odafigyeléssel álltak a játékhoz a fiúk.”

Hajrá KSI! 
 

Videók

Ajánló

9 mérkőzést vívtak az elmúlt héten játékosaink. Hibátlan teljesítménnyel zártuk a fordulót!
Hat mérkőzést vívtak pólósaink a heti fordulóban, négy győzelm, két vereség a mérleg.
OB I-es győzelemmel kezdte az évet vízilabda szakosztályunk!
21 esztendő után, Martz Tamás, volt KSI játékos, szövetségi kapitány vezetésével, Európa tetején válogatottunk!
2006-os csapat GYŐZELEM AZ FTC ELLEN Szombaton csapataink 4 meccset játszottak, az elsőt 12 óra 30 perckor, 2006-os csapatunk kezdte. Az ellenfelük az FTC-Telekom volt.