Felkészülés kairóban

Vízilabda 2018.10.07.
Ifjúsági csapatunk Kairóban készült a bajnokságra a 26. Heliopolis kupán. Csapatunk felnőtt csapatok között a harmadik helyen végzett.

Már 26. alkalommal rendezték meg Kairóban a Heliopolis kupát. Már ezelött is többször részt vettünk ezen az egyiptomi kupán, ahova minden évben több magyar egyesületet is meghívnak.

Idén még egy magyar csapat a Pécs vett részt a kupán, emellett a Grúz válogatott, Szerbiából a Radnički Kragujevac és természetesen a helyi csapat a Heliopolis, akik két csapattal indultak.

Hasznos túra volt, ahol sok jó mérkőzést tudtunk játszani nemzetközi ellenfelek ellen, végül a harmadik helyen végeztünk.

A mérkőzések mellett volt idő egy kis városnézésre is. A kirándulás Gizában volt, ahol a megnéztük a piramisokat és a szfinxet is.

Videók

Ajánló

A Honvéd ellen játszott csapatunk az OBI-es bajnokságban. Sajnos hamar nagy előnyre tett szert ellenfelünk, végül 14-5-ös vereséget szenvedtünk.
Az M4 Sporton látható Jövünk! magazin stábja az ifjúsági korosztály mérkőzésére látogatott el.
Egy mozgalmas délelőtti edzés képei.
OBI-és csapatunk egyre jobb eredményeket ér el az első osztályban. Ma a BVSC ellen játszottunk, ahol szoros első negyed után egy negyed kivételével izgalmas mérkőzésen vagyunk túl.
Nyolc mérkőzésen huszonegy utánpótláskorú vízilabdázó összesen harminckét gólt jegyzett a férfi felnőtt ob I negyedik fordulójában. A legeredményesebbek a KSI SE fiataljai voltak, közülük is a 17 éves Bóbis Botond emelkedett ki teljesítményével, aki négy találatot szerzett a BVSC-Zugló otthonában. Rajta kívül vezére volt még együttesének a 18 esztendős debreceni Fekete Gergő is, akinek góljai győzelmet értek a Kaposvár ellen.