I. KSI kupa

Karate 2018.02.18.
Hétvégén immáron a KSI égisze alatt került megrendezésre egyesületünk háziversenye, a KSI kupa.

Február 18-án, vasárnap első alkalommal került megrendezésre egyesületünk idei háziversenye, a KSI kupa. A megközelítőleg 100 versenyzőt felvonultató esemény remek hangulatban telt. Az új név új helyszínnel is járt, egy szuper kis csarnokkal, ahol a lelátón bőven volt helye a szülőknek, hozzátartozóknak és érdeklődőknek. Ezúton is köszönjük a termet a KSI Asztalitenisz Szakosztályának.

A verseny célja, hogy a legkisebb, kezdő, kezdő versenyző és nem versenyző tanítványaink is megmérettethessék magukat egymással, ezzel is belekostólva a versenyzés ízébe. Ehhez négy versenyszámban mérhették össze tudásukat karatékáink: szivacskumitében, katában, rendes kumitében és családi katában, ahol a testvérek egymás mellett, együtt mutathatták be formagyakorlataikat, figyelve az összhangra.

 

Az első kategóriákat egy rövid megnyitó, valamint a tavalyi Magyar Bajnokság csapat kata kategóriájának első helyezett lányaink bemutatója követett, melyet idén először tombolahúzással fűszereztünk meg. Az első díjat, mely egy komplett védőfelszerelés volt a Dobó-Nagy család, míg a második díjat, egy karateruhát a Fodor család vihette haza. Már csak a fődíjunk sorsolása volt hátra, amely egy ingyenes részvétel volt az idei nyári táborunkba. A szerencsés győztesünk Lotz Janka lett. Ezúton is gratulálunk mindhárom nyertesünknek.

 

A versenyen rengeteg fotó készült, melyet ide kattintva böngészhet át mindenki kedve szerint.

Remek küzdelmeket és új tehetségeket láthattunk vasárnap. Mindenki szuperül szerepelt, hatalmas pacsi az összes gyermeknek, szülőnek, segítőknek és bíróknak, akik nekünk adták a vasárnapjukat.

 

#HajráKSI

Fotók
Videók

Ajánló

Ez a csapat három különböző helyszínen készül minden héten, ebből az egyik a Hunyadi János Ált. Iskola, emellett a Liszt Ferenc Ált. Iskolában, illetve a KSI-ben szombatonként.
Január 5-én tartotta a Magyar Karate Szakszövetség az idei bírói vizsgát, ahol egyesületünkből 7 fő vett részt, és szerzett bírói minősítést.
Szabó Marcell, egyesületünk versenyzője vívta ki mgának az indulás jogát a dániai Aalborg-ban megrendezésre kerülő korosztályos WKF Európa-Bajnokságra.
Véget ért az idei WKF Felnőtt Karate világbajnokság, ahol idén a karate mellett megjelentek a Guinness Rekordok képviselői is. Immáron egy KSI-s versenyző is szerepel a listán :)
Idén 26. alkalommal kerül megrendezésre a felnőtt WKF Karate Világbajnokság, melyen egyesületünk versenyzője is megméretteti magát.