Nagyőszi Sándor Emlékverseny

Asztalitenisz 2017.04.22.
Több,mint félszáz induló volt a dúnántúli versenyen,ahol négy korcsoportban mérték össze tudásukat az újonc leány és fiú versenyzők.

A Dúnántúli Dr. Nagyőszi Sándor Emlékversenyről szép érem kollekcióval tértünk haza. Veszprémben rendezték meg az újoncok összecsapását ahol minden leány versenyszámot a KSI színeiben induló versenyzők nyertek meg.  U 11-ben Benczik Dóra győzött. U12-Ben és U13-ban pedig Trungel Mirella állhatott a dobogó legfelső fokára. 

Fotók
Videók

Ajánló

A 2018/2019-es évad nyitó országos utánpótlás versenyét rendezte az Országos Asztalitenisz Szövetség augusztus 29-30-31-én. A lányok az Ormai László csarnokban, a fiúk a BVSC termeiben vitézkedtek. A három napos viadalon 150 lány induló és 240 fiú induló versenyzett.
Kiskunmajsán rendezték meg a Kelet-Magyarország 2018.évi újonc és serdülő ranglista versenyt.
Huzsvár Erik serdülő kora ellenére legyőzte az Ifjúsági (U18) mezőnyt ezzel is nagyban hozzá járulva, hogy a KSI legyen a legeredményesebb szakosztály 2018-ban.
A négy versenyszámból három aranyérmet nyertek a KSI-sek és egy szépen csillogó ezüstérmet.
A Serdülő MOATSZ kupáról két aranyéremmel és egy bronzéremmel tértek haza versenyzőink.