Poroszlói versenyzői edzőtábor

Karate 2018.08.30.
Az augusztusi alapozó időszakot idén is egy edzőtáborral zártuk le.

Az előző évekhez hasonlóan idén is a poroszlói Fűzfa Panzió és Pihenőpark biztosította részünkre a helyszínt és ellátást egy remek alapozó időszak lezárásához. A napi három edzés mellett bőven maradt idő a kikapcsolódásra is, amit a termál- és úszómedencék, bowling pályák, billiárd, léghoki és csocsó lehetősége biztosított.

A KSI Karate Szakosztályának versenyzői remek formában fejezték be a tábor. A legkisebbektől a legnagyobbakig mindenki a maximumot nyújtotta a felkészülés utolsó szakaszában is. Viszont most nincs idő pihenésre, mert szeptember elsején már utazunk is a szezon első versenyére Csáktornyára, ahol reményeink szerint igen szép eredményekkel térünk haza :)

 

 

#HajráKSI

Fotók
Videók

Ajánló

Ez a csapat három különböző helyszínen készül minden héten, ebből az egyik a Hunyadi János Ált. Iskola, emellett a Liszt Ferenc Ált. Iskolában, illetve a KSI-ben szombatonként.
Január 5-én tartotta a Magyar Karate Szakszövetség az idei bírói vizsgát, ahol egyesületünkből 7 fő vett részt, és szerzett bírói minősítést.
Szabó Marcell, egyesületünk versenyzője vívta ki mgának az indulás jogát a dániai Aalborg-ban megrendezésre kerülő korosztályos WKF Európa-Bajnokságra.
Véget ért az idei WKF Felnőtt Karate világbajnokság, ahol idén a karate mellett megjelentek a Guinness Rekordok képviselői is. Immáron egy KSI-s versenyző is szerepel a listán :)
Idén 26. alkalommal kerül megrendezésre a felnőtt WKF Karate Világbajnokság, melyen egyesületünk versenyzője is megméretteti magát.