Taroltak a KSI-sek a hétvégi rangsorolón Szegeden

Kajak-kenu 2017.05.15.
Hétvégén megrendezésre került Szegeden az ifjúsági rangsoroló és felnőtt Világkupa válogató!

Fantasztikus eredményeket és meglepetéseket hozott a hétvégén megrendezett ifjúsági és felnőtt rangsoroló, egyben Világkupa válogató!

Az első éves U23-as Racskó Fruzsina és párja, az MTK-s Solyóm Dóra a felnőtt K-2 500 méteren diadalmaskodott, ezzel kiharcolva az indulást a május 25-28-án Szegeden megrendezendő Világkupára. K-2 200 méteren szintén első helyezést ért el Szabó Ágnes és a Honvédos Hagymási Réka. Kenu kettes 1000 méteren Vasbányai Henrik és Varga Dávid duó ért be elsőként a célba, maga mögé utasítva Korisánszky Dávidot és Mike Róbertet. Két hét múlva újra összecsaphatnak nemzetközi keretek között.

Ifjusági mezőnyben a fiatal, mindössze 15 éves Kőhalmi Emese megtréfálva a nagyokat megnyerte a K-1 1000 métert, majd K-2 500 méteren is élre tudott állni Bakó Olgával.

A tavalyi világbajnokunk, Gazsó Dóra Alida K-1 500 méteren első helyen végzett.

Fiúknál nem talált legyőzőre Varga Ádámunk, hiszen amelyik számban elindult, onnan arannyal tért haza!

Négy hét múlva rendezik meg az első ifi  VB és EB válogatót! Sok sikert a továbbiakban is a csapatnak!

 

 

Videók

Ajánló

Kis versenyzőink már várják a vízre szállást, addig marad a kondi, futás, és a technika csiszolása!
Az egyéni sportágak csapat kategóriájában a nőknél Héraklész-díjban részesült a 2018-as ifjúsági világbajnokságon az 500 méteres távon aranyérmet szerző Szellák Szabina, Biben Karina, Gazsó Dóra Alida, Kőhalmi Emese összeállítású lány kajaknégyes. Az elismerés mögött rejlő munkáról, és a sikerhez vezető útról Makrai Csaba utánpótlás szövetségi kapitányt kérdeztük.
A csapat sportágak kategóriájában, a nőknél az ifjúsági világbajnokságon 500 méteren (olimpiai versenyszámban), Szellák Szabina, Biben Karina, Gazsó Dorka, Kőhalmi Emese összeállítású kajaknégyes bizonyult a legjobbnak.
Tóth Petra tanítványai edzésén jártunk. A 'kettes kiemelőig' tartó edzés egy 16 kilométeres kört jelent.
Hétvégén Poznan adott otthon az Országos Olimpiai Reménységek versenyének.