Itthon az előszobában is mindig gólt akart ütni

A Jégorongblog cikke a KSI korábbi kiválóságáról, Szongoth Dománról. 

A magyar válogatott ajtaját az elmúlt hónapokban berúgó, 16 éves Szongoth Domán édesapjával és nevelőedzőjével, Szongoth Kristóffal beszélgettünk fia jégkorongos alapjairól, az őt is meglepő magabiztosságról valamint jövőbeli elképzeléseikről.

A Sárközy Tamás Emléktornán két gólt is szerzett Domán, a lengyeleknek ütött találata különösen élményszámban ment. Hogy tanult meg ilyen jól lőni? Mennyit gyakorolta?

A lövéshez több dolog kell: erő, technika és helyzetfelismerés. Az erő egyszerű, az csak munka kérdése, rá kell szánni az időt. Sokat lőpadozott, illetve jégen is sokat gyakorolt. Most kint Finnországban például pont a napokban az egyik kapus – aki betegség után tér vissza – megkereste hogy lőne-e neki külön a lelátó alatti pici jégpályán, mert már kint is tudják, hogy szeret lőni és jól is megy neki szerencsére. A mai napig, ha otthon van, vagy nyáron Balatonon, sokat gyakorolnak, versenyeznek Dömével és Bendével, az unokatestvéreivel, kinek megy pontosabban. Rengeteget kell gyakorolni.

8-10 éves korában mennyi és milyen jellegű edzése volt Dománnak?

A KSI-ben kezdett, ami utólag remek döntés volt. Balogh Tibor élesztette újjá a korábban megszűnt szakosztályt. Egy jó edző-, gyerek-, szülői közösség alakult ki. Ez volt a kulcs, támogató közegben kezdett el hokizni, kis családias hangulatban, gyermekközpontú környezetben. 9 évet töltött ott, majd utána hármat Újpesten. Nem volt sok edzésük kezdetben, hisz a KSI-nek nem is volt saját jégpályája. Egy időben például decemberig több meccset játszottak a gyerekek, mint ahány edzésük volt, mert edzőmeccset könnyebb volt lekötni.

Kevés erőnléti edzése volt, úgy voltam vele, hogy csináljon más sportágakat. Egy időben egyszerre járt focizni, kézizni és hokizni is. Nem vagyok a híve annak, hogy kiskorban heti hatszor legyen a gyerek jégen, nem gondolom, hogy azzal előrébb kerül. Mások másra esküdnek. Ahogy telt az idő, elkezdte leépíteni a plusz sportokat, ő választott, hogy melyik edzésre megy le. Először lemorzsolódott a kézi, majd a foci, csak maradt a hoki.

Hogy lett ennyire pontérzékeny, a válogatottban hét meccs után máris hat ponttal áll, de a tavalyi finn szezonjában is rengeteg pontot gyűjtött. Hogy lehet kreatív támadót nevelni? Mit játszott gyerekként?

Mindig csatár volt, már a KSI-ben is. Előkészítőben egyszer-kétszer mindenkit betettünk minden pozícióban, hogy lássa meg milyen ott. De már miniben is lőtte a gólokat, szélsőként, centerként a csapat góljának 70%-át ő ütötte. Élvezte ezt Domán, itthon az előszobában is mindig gólt akart ütni. Egy időben kacérkodott a kapus gondolattal is, megengedtem neki, hogy minden harmadik edzésen kapus lehessen. Aztán elengedte, mert kapusként nem lehet gólt lőni. Mindig is ez motiválta, nem volt semmi külső erő. Imádja a győzelem érzését, ahhoz pedig gólokat kell szerezni.

Miben volt neked kihívás a saját gyereked edzése? Hogyan tudtad motiválni?

Nagyon nehéz, nem is biztos, hogy mindig egészséges és hogy én mindig jól csináltam. Kezdetben logisztikailag adta magát, én délután és este dolgozom, ő akkor edzett, könnyebb volt hogy egy helyen voltunk. Azért tudott talán működni, mert nem kivételeztem vele. Vagy hát én így gondolom, remélem a többi edző is hasonlóan vélekedik. Szigorúbb voltam vele, mint a többi gyerekkel. Sokat beszélgettünk erről, de máshogy nem működik, nem engedhet meg magának többet, mert az apja ott van. A kocsiban persze sok mindent meg tudtunk beszélni, de fontos volt, hogy el is engedjük a témákat, nem lehet otthon is csak arról beszélni, mert abba belehülyülünk.

Most is vannak dolgok, amiket megbeszélünk, de nem akarok mindenbe beleszólni, inkább kérdezem csak, érdeklődök. Megválogatom azokat a témákat, amiben tanácsot tudok adni, a taktika például csak az edzőire tartozik. Megbeszéljük, hogy egy adott szituációban miért hozta meg a döntését. Nem erőltetem, általában ő kezdeményez.

Mire vagy a legbüszkébb Domán játékából?

Szépek, meg jók ezek a gólok, de leginkább arra, ahogyan beleáll. Sok ügyes fiatal van, nem hinném, hogy minden téren extra lenne. Amit én csodálok benne, hogy meg meri csinálni azt, amit tud. Ez nem evidens, hogy ha tudsz valami steril körülmények között, akkor ilyen helyzetben, egy gyerekként a felnőtt brigádban 8 ezer pozsonyi néző vagy itthon a Tüskecsarnokban és a tévénézők előtt is meg mered-e csinálni. Ezzel mindig meglep engem, fontos, mert csak így lehet érvényesülni.

Nevelőedzőként csinálnál-e valamit utólag másképp?

Szerintem sokszor szerencsénk is volt. Bár szuper volt a KSI, de jókor váltottunk egy nagyobb csapatra, az Újpestre, mert már nem volt olyan a versenyeztetés. Jó ütemben ment ki Finnországba is, sokszor akkor jött a jó lehetőség, amikor jönnie kellett. Nem nagyon tudnék mást mondani.

Miben kell még fejlődnie, mik az aktuális célok?

Nagy élmény hazajönni bármelyik válogatotthoz is, találkozni a korosztályos csapatban a barátokkal vagy volt klubtársakkal. A felnőtt válogatott igazán különleges, négy hónapja még együtt néztük őket a lelátóról vagy a tévében, most meg egy sorban mennek, egy öltözőben öltözik velük. De a jövőjét elsősorban nem ez határozza meg, hanem hogy miként szerepel a finn klubcsapatában, a KooKoo-nál. Milyen helyet, pozíciót tud kiharcolni magának, mit látnak benne az edzők. Az aktuális válogatott program mellett ott kell helyt állni, hogy egy erős liga erős csapatában minél többet tanuljon. Ő egy gyerek, nem kész ember, vagy hokis, nagy kérdés, hogy mennyit tud még tanulni. Nem érkezett még meg, fejlődés vár rá. Senki sem tudja, hogy mennyit kell: fizikumban, döntéshozatalban, gyorsaságban vagy bármelyik szegmensben. Szerintem ő nem hajlamos arra, hogy egy ilyen lehetőségtől elszállna, de nem is szabad elvonni a gondolatát, vigyáznunk kell arra, hogy tiszta maradjon a feje. Mindig csak az aznapra kell fókuszálni, nem kell előre tekinteni. Az adott edzést, meccset kell a lehető legjobban lehozni, nem azon gondolkozni, hogy meg fog-e tudni élni a hokiból.

Másfél szezonnal ezelőtt, 15 évesen költözött ki Finnországba. Edzőként mit tanácsolsz, ebben a korban érdemes kimenni külföldre?

Akkor töltötte a tizenötöt, amikor kiment. Ez szerintem teljesen egyéni, hogy ki áll készen az elköltözésre és ki nem. Én nem voltam benne biztos, hogy ez nekünk jó lesz-e. De ő már 2-3 évvel korábban készült rá, én nem annyira erőltettem, nem tettünk meg mindent annak érdekében, hogy összejöjjön. Aztán jött egy lehetőség, megtaláltak minket. Utólag szerencsére jól sült el.

Talán U16-ban a legjobb kimenni külföldre, mert akkor még van idejük U18 előtt beleszokni a kinti rendszerbe. Az ifjúsági hoki nagyban támaszkodik az U16-ra, a finn játékrendszer más, mint az itthoni. Ha csak U18-ban megy ki egy játékos, akkor nem biztos hogy van türelmük megvárni, amíg belerázódik, ahhoz nagyon extrának kell lenni. Két ugyanolyan ügyes gyerek közül érthető módon inkább a hazait választják: U16-ban be kell bizonyítani, hogy téged akarjanak. A jobb pozíciókért versenyeznek egymással a  játékosok.

Valaki alkalmas arra, hogy kimenjen, valaki nem. Sok lemondással járt, áldozat a gyerek és a szülő részéről is. Ha valaki magasabb szintre akar eljutni, akkor előbb-utóbb meg kell lépni, de ez semmire sem garancia. Ettől közel sem biztos, hogy felnőttként profi hokis lesz, csak az esélyeit növeli meg. Ez nem tuti recept. A szülőknek ezt mihamarabb érdemes megbeszélni a gyerekkel, hogy ne legyen a vége nagy csalódás, ezt sok szülő elfelejti. Senki sem mondta még Dominak, hogy ebből fog megélni, de most jó úton van, ez ma egy jó pillanatkép.

A média – különösen a magyar – hajlamos arra, hogy az ügyesebb fiatal sportolókat felkapja, folyamatosan jobbnál jobb teljesítményt elvárva nagy nyomást tegyen a vállukra, jégkorongozók esetében a következő NHL-draftolt magyar játékost vizionáljak személyében. Mit lehet tudni publikusan, álltok kapcsolatban tengerentúli játékosmegfigyelőkkel?

Olyan jégkorongozó gyerek, akinek nem az NHL az álma, olyan nincs. De az NHL egy nagyon extra dolog, mi nem foglalkozunk még ezzel. Sokan megkérdezik mostanság, de nem témája a mindennapi beszélgetéseinknek. Ahhoz, hogy valaki a legmagasabb szintre eljusson sok mindent kell, ami egy bizonyos része a játékoson kívül áll. Tavaly óta keresnek már ügynökök, de nem e körül forgunk, nem tudjuk még mi lenne jó nekünk. Nekem az a fontos hogy továbbra is fejlődjön, szeresse a hokit, egészséges legyen. Mi minden lehetőséget biztosítunk neki. A felnőtt válogatottság egy extra motivációt adott neki, az biztos. De kint iszonyat mennyiségben vannak ügyes játékosok, mi itthon sokszor el vagyunk tévedve. Aki itthon ügyes, az kint tucat, aki itthon nagyon jó, az kint csak jó. Utánpótlás edző vagyok, látom sokszor a mentális rész dönt, a hasonlóképességűek közül ki az erősebb fejben. Bírod-e kezelni a fiatalon, gyerekként rád kerülő nyomást, a folyamatos feszültséget edzésen, mérkőzésen. Minden mozzanatnak van következménye, ezt nehéz elviselni, főleg ennyi idősen.

Fotó: Vörös Dávid / MJSZ