* Kiváló képességű versenyzőket nevelni, akik kiemelkedő nemzetközi eredményeket érnek el,

* Az egész sportágban alkalmazható utánpótlásnevelési modellt kidolgozni,

* Képzett, nagy szakmai tudással rendelkező edzőket kinevelni.

A kajak-kenu szakosztály megszervezésével a sportágon belül szaktekintélynek tartott, Füzesséry Gyula mesteredzõt kérték fel. A szakosztály a Népszigeten kapott helyet, ahol a fiatalok vízi képzésének már egyébként is jelentõs hagyományai voltak (A telepen már a századforduló óta vízi cserkésztábor volt és jelentõs vízi élet folyt). A nagy létszámból kiválasztott és a szakosztályhoz irányított gyerekek egy, a kor követelményeihez mérten komoly és modern létesítményben kezdhettek sportolni és az eredmények nem is várattak sokáig magukra. Füzesséry Gyula mellett jelentõs szerepet vállalt Jancsó József, aki a megalakulástól egészen 2002-ig (vagyis 39 éven át!) nagyon nagy szívvel és lelkiismeretesen dolgozott a szakosztálynál, valamint 1965-tõl 1983-ban bekövetkezett haláláig Hábl Károly (Csárli bácsi), aki mind szakmai tanácsaival mind pedig aktív nevelõ tevékenységével segítette a szakosztályt.

1963-ban már meghatározóak voltak a KSI versenyzõi, és a Magyar Bajnokságot már szakosztályunk nyerte 222 ponttal. 1967-ben kezdeményezésünkre létrejött az utánpótlás egyik legnagyobb felmérõ versenye az Országos Úttörõ-olimpia, és ebben az évben versenyzõink kiléptek a nemzetközi "porondra" is. Az elsõ Ifjúsági Európa-bajnokságon (Karlstadtban) 4 válogatottunk indult. 1968-ban az Ifjúsági Barátság Versenyen (IBV Snagov) már egyéni arany is született. 1969 a KSI addigi történetének legeredményesebb éve lett, amikor is a Magyar Bajnokságon 327 pontot és 18 bajnoki címet szereztek a szakosztály versenyzõi, valamint 10 ifjúsági versenyzõ szerepelt már a korosztályos válogatott keretben. Ettõl az évtõl több turnusban a 14-15 éves gyermekeknek külön serdülõ táborok lettek szervezve. Ezekben az idõkben a kenusok oktatását Kormos Zoltán irányította, akik közül a hazai versenyeken meghatározó versenyzõk kerültek ki.

1970-ben szintén szakosztályunk kezdeményezésére a legkisebbek (11-13 évesek) részére Eszkimó-Indián versenyek indultak, és a Városligeti tavon külön kajak bemutatók és "speciális" felvételi vizsgák lettek tartva. Ettõl az évtõl már teljes felépítettségben mûködött a szakosztály és bár az addigi vezetõ Kubába ment dolgozni, de Jancsó József kezei alatt folytatódott a magas színvonalú munka. Ennek eredményeképpen olyan kajakos generációk nõttek ki, melyek méltó követõi voltak az addigi hagyományoknak 1974-ben Füzesséry Gyula ismét visszatért, és újabb úttörõ jellegû változtatásokat hozott. Az "úszópápának" is nevezett Counsilman edzéselveit átvéve, mini-intervallumos edzéseket tartott, ezzel szinte teljesen elhagyva az addig jól bevált tavaszi maraton, fartlek edzéseket. Az edzéselméleti újítás mellett az edzésrendet is átalakította és kollégiumi rendszert vezetett be. Ez abból állt, hogy a telepen található sportszállóban aludtak a versenyzõk és így reggel is tudtak edzeni. A módszernek is köszönhetõen például az addig közepes teljesítményûnek tartott férfi kajak páros egy év alatt a nemzetközi ifjúsági mezõny élvonalába került. Ebben az évben a szakosztály kezdeményezésére bevezették a minikajakos versenyeket is. 1976-ban a sportág történetében elõször ifjúsági korú versenyzõ kivívta az olimpiai csapatba kerülés jogát. Az addig eltelt évek tapasztalatai alapján rendszerbe lett foglalva az iskoláskorú gyermekek sportfoglalkoztatásának évfolyamos rendszere és tanmenete, mely elképzelések alapján más szakosztályok is tervszerûvé tették utánpótlás nevelõ tevékenységüket. (Az ekkor készült tankönyvbõl oktatnak a mai napig is a Testnevelési Egyetem Kajak-Kenu Szakedzõi szakán.).

1981-tõl, bár a magas szintû nemzetközi eredményesség megmaradt, sõt az elsõ kenus IBV érem is megszületett, de hiányosságok mutatkoztak az évfolyamos rendszer alsóbb korosztályaiban. 1985-ig tartott a hullámvölgy, amikor is Nagy László vezetésével egy megújult edzõi csapat kezdte meg munkáját (elõször: Jancsó József - Simon Miklós - Schmidt Gábor, majd kiegészülve: Géczi Erika - Agócs Mihály). Elsõ lépésként minden addiginál nagyobb létszámú kajakos csoportot szerveztek és egy egymásra épített, feladásos rendszerben mûködõ utánpótlásbázist hoztak létre. A létszámnak és a gondos szakmai munkának köszönhetõen elõbb a hazai pontversenyben majd az ifjúsági válogatott keretben egyre meghatározóbb lett a szakosztály. A munkát nagyban segítette, hogy az egyesület akkori vezetése részérõl (Barbacsi Imre, Hazsik Endre, Szabó Tamás) igen erõs bizalom övezte a szakosztályt, és ez a támogatásban is érezhetõ volt.1988-tól ismét a legendás idõkhöz méltó eredmények születtek. A bajnoki aranyak mellett újra Ifi EB és VB érmek jelezték a megkezdett út helyességét 1991-ben a bécsi Ifjúsági Világbajnokságon a szakosztály történetében elõször kiegyensúlyozottan, mind három szakágban eredményesek voltak versenyzõink. A "KSI-s henger" beindult és a következõ években is mûködött. 1993-ban a 6 férfi kajakosunk szerepelt az ifjúsági világbajnokságon és mindannyian nyertek is.

1995-tõl egy igen fiatal, ambiciózus elõdeihez (Füzeséry Gyula, Nagy László) méltó lendületû fiatalember, Schmidt Gábor vette át a szakosztály vezetését. A feladata nem volt egyszerû, hiszen az igen sikeres elõzõ évek után, az egész magyar sportra jellemzõ erõs visszaesés volt tapasztalható. A sportolás társadalmi elismertsége, a sportolni vágyó fiatalok száma jelentõsen csökkent, az anyagi és tárgyi feltételek romlottak és az addigi vezérelvek elértéktelenedtek. A szakosztály a további elõremenekülést választotta, és a "lukas" korosztályok pótlására valamint a szakmai munka megújítására olyan edzõket hoztak az egyesülethez, akik teljes és már mûködõ csoportjaikkal itt, az addigiaknál jobb feltételek között folytatták munkájukat. Az elképzelés igazolta magát, hiszen az így - a meglévõ (Agócs Mihály, Simon Miklós, Koletics Miklós, Kovács Tamás) és az újonnan jött (Tóth László, Oláh Tamás) edzõkbõl - összerakott csapat, az addigi eredményeket is túlszárnyaló nemzetközi sikerességet ért el, mind három szakágban. A szakosztály illetve az edzõk egyéni helyzetének, egzisztenciájának további biztosítása, a szakmai munka továbbvitelének és helyességének igazolása, valamint a sportágban jelentkezõ igény miatt (egyes klubok már nem tudták a versenyzõk minõségi felkészítését egyedül vállalni) szakosztályunk edzõi más egyesületek versenyzõinek felkészítését is elvállalták és a 18 éves koron túl is folytatták a csoportok felkészítését. 2001-ben megszületettek a szakosztály elsõ felnõtt világbajnoki aranyérmei.

A szakosztály megléte óta folyamatos kérdésként merült fel, hogy ha a versenyzõk 18 éves kora után is tovább folytatódhat az addig végzett szakmai munka, akkor nagyobb eséllyel történik-e meg versenyzõink beérése a felnõtt élmezõnybe? A választ erre a 2003 után, Oláh Tamás szakosztályvezetésével folyó idõszak adta meg. Amikor is a megmaradó nemzetközi szinten is kimagasló ifjúsági eredményesség mellett (tucatnyi ifi világ és Európa-bajnoki cím, érem) felnõtt szinten is meghatározóak lettek csoportjaink, sõt felnõtt egyéni világbajnoki címek és olimpiai érem is született! Ezzel egyidejûleg, törvényszerûen, mint az a "80-as évek elején már elõfordult, a magas szintû nemzetközi eredményesség mellett ismét hiányosságok mutatkoztak az évfolyamos rendszer alsóbb korosztályaiban.

A kiemelkedõ nemzetközi eredményességet elért edzõink egy része külföldre távozott. Az új edzõi csapat (Agócs Mihály, Ballay László, Gintl Andrea, Koletics Miklós, Kovács Tamás, Matyus Zsolt, Mórocz István, Nagy László, Szigeti Viktória) felismerve az aktuális kihívásokat, a nemzetközi sikerekre való törekvés mellett kiemelt figyelemmel a sportág létszám és eredményességi mutatóinak javításán, dinamikus fejlõdésén, valamint a KSI SE (illetve elõdjének a KSI) létrehozásakor feladatul kitûzött hármas cél elérésén dolgozik. Bízunk benne, hogy eredményes munkánkkal a továbbiakban is hozzájárulhatunk a kajak-kenu sportnak, a magyar sportéletben betöltött vezetõ szerepéhez!

Meg kell jegyeznünk, hogy a történelmi távlat amilyen széles olyan igazságtalan is. Mert ennyi idő és eredmény után nem szólhatunk arról a megannyi hősies küzdelemről, azokról a nap mint nap elejtett izzadságcseppekről, és azokról a nagyszerű küzdelmekről, amik a 2., 3. 8. vagy 14. helyekért folytak. Pedig folytak, és ezek az erőfeszítések, ugyanolyan kiváló és megbecsült tagjává tették elkövetőiket a KSI-ben, mint a felsorolt bajnokokat. Büszkék vagyunk minden KSI-s versenyzőre, akinek eredményei tisztességes küzdelemből születtek!

És köszönetet mondunk mindazoknak a kiváló edzőknek, remek pedagógusoknak, akik áldozatos munkája nélkül nem születtek volna ezek az eredmények, és nem nőhettek volna fel a KSI-s generációk.

A szakosztály megalakulásától a működés alapját az évfolyamos-feladásos rendszer jellemezte. Ennek lényege az volt, hogy az egyes évfolyamokhoz (úttörő, serdülő, ifjúsági) tartozó gyermeket mindig ugyanaz az edző foglalkoztatta, és a gyerekek, életkoruk előre haladtával mindig átkerültek az idősebb csoportba, az azt irányító edző kezei alá. Ennek a megoldásnak nagy előnye volt, hogy az egyes korosztályokat szorosan felépített rendszerben, a „lyukas” évfolyamokat rögtön érzékelve, az anyagi eszközöket pontosan elosztva lehetett képezni.
Mégis a ”90-es évek közepére új szakosztályi struktúra kezdett kialakulni.

A sportolókat foglalkoztató edzők részéről egyre nagyobb volt az a szakmai igény, hogy csoportjaikat ne csak 2-3 éven át, hanem komplexen kezelve, egész utánpótlás pályafutásukat végig kísérve nevelhessék. Az ebből az igényből adódó szervezeti átalakulást erősítette az is, hogy a magasabb korosztályokat foglalkoztató edzők egzisztenciális háttere stabilabb volt, valamint az utánpótlás rendszerbe egyre kevesebb fiatal kapcsolódott be, ami a sportolók hatékonyabb képzését tolta előtérbe. Sajnos a rendszer gyengéje, hogy a korosztályok egymásra építettsége megbomlott, az anyagi eszközök felhasználásának hatékonysága csökkent, és a csoportok működése belterjes lett

Jelenleg a két rendszer előnyeinek egyesítésén és gyengéinek kiküszöbölésén dolgozunk.

 Az edzők, korosztályokon átívelő szakmai elképzeléseiket megvalósíthatják, de ezzel egy időben a szakosztály szerkezetének és működési hatékonyságának vizsgálatával finomabb, folyamatosabb és gyorsabb változtatásokkal kívánjuk megvalósítani céljainkat.

Szakosztályunk célja:
1, Jó hírnév, a szakosztály munkájának elismertsége;
2, A sportág tömegbázisának biztosítása;
3, Kiváló versenyeredmények elérése;
4, A sportág életében, fejlődésében aktív részvétel.

Munkatársainktól elvárjuk:
1, A szakmai szempontokhoz igazított létszámú csoportok működtetését,
2, A szakmai szempontokhoz mért eredményesség elérését,
3, A kitűzött eredmények eléréséhez szükséges erőforrások hatékony, takarékos felhasználását;
4, Pontos, jól szervezett munkavégzést;
5, Együttműködő, nyitott, kezdeményező, csapatmunkára hajlamos viselkedést;
6, Megfelelő szakmai ismereteket (végzettséget), alkotókészséget, rendszerszemléletet;
7, Az egyesület illetve a klub céljaival való azonosulást, lojalitást, partnerközpontú és kulturált viselkedést.

Természetesen szakosztályunkban emberek dolgoznak emberekkel, és munkák nem mindig halad a jól kiszámított grafikonok, a magasztos emberi elvárások mentén. Mégis csapatunk töretlen szándéka az egyesület és a magyar kajak-kenu sport jó hírnevének öregbítése, elismertségének növelése.