Szongoth Kristóf a KSI jégkorong szakosztályának új vezetője

Fontos mérföldkőhöz érkezett a KSI jégkorong szakosztálya: 2025 júliusától Szongoth Kristóf veszi át a szakosztály vezetését. A döntés örömteli, hiszen Kristóf neve nem ismeretlen a KSI és a magyar jégkorong világában – sőt, szinte összeforrt vele.
Szongoth Kristóf pályafutása példamutató: a KSI-ben kezdett jégkorongozni, a jégpályán szerzett tapasztalatait pedig később edzőként kamatoztatta, amiben a Testnevelési Egyetemen szerzett jégkorong szakedzői diplomája is segítette. Kristóf mögött már komoly szakmai múlt áll: éveken át dolgozott a KSI utánpótláscsapatainál edzőként, ahol nemcsak szakmai tudását, de kiemelkedő pedagógiai érzékét is bizonyította. . Munkáját a játékosok és a kollégák egyaránt elismerik – Kristóf nemcsak kiváló szakember, de olyan vezető, aki inspirálja a körülötte lévőket.
Kristóf szakmai útja a KSI falain túl is jelentős állomásokat tartogatott: alapításától több, mint tíz évig a MAC-nál, négy éven keresztül a fehérvári utánpótlásnál, majd Újpesten, legutóbb pedig az akadémiai rendszer bevezetésétől az Újpesti Jégkorong Akadémiánál dolgozott. Az utóbbi négy évben háromszor lett bajnok u16-os csapataival. Emellett évekig volt edző különböző korosztályos magyar válogatottak mellett, ahol nemzetközi tapasztalatokat szerzett.
Idén a szakma is elismerte a munkáját: 2025-ben Kristóf elnyerte a Séra Miklós-díjat, amelyet a legjobb utánpótlásedző kap Magyarországon.
Kristóf kinevezése új lendületet adhat a szakosztálynak, hiszen olyan vezető kerül a szakosztály élére, aki ismeri a klub értékeit, tiszteli annak múltját, és elhivatottan dolgozik a jövő építésén. Célja, hogy a KSI jégkorong szakosztálya újra a hazai utánpótlásképzés meghatározó bázisa legyen, ahol nemcsak kiváló sportolókat, hanem értékes embereket nevelnek.
A KSI közössége bizalommal és nagy várakozással tekint Kristóf munkássága elé – biztosak lehetünk benne, hogy a szakosztály jó kezekbe került.