Április 24-én búcsúztatják Tóni bácsi

Története 1978-ban kezdődött a KSI-ben, amely sosem fog véget érni...
1978. augusztus elsején útjára indította életművét, a judo szakosztályt. Először a nehézatlétika részeként, majd később önálló, rendkívül sikeres szakágként. Az Ő tudásával, szívével és személyiségével elképesztő ütemben fejlődött minden. Jöttek a versenyzők és kollégák. Mindenki Tozsó bácsi keze alatt edződött, fejlődött és indult el a maga útján, vagy a sport- vagy a civil élet területén. Mindenki csak hálás lehet Neki, olyat kaptunk Tőle, amit csak a legnagyobbaktól kaphatunk: tudást, támogatást és iránymutatást az életben. Mi KSI-sek mindig ezt éreztük, mindegy, hogy kik voltunk, milyenek voltunk, vagy honnan jöttünk.
Mesélhetnénk számos eredményről, hiszen számos sportolói nagyságot nevelt ki, írhatnánk a sok-sok tanítványból edzővé vált, edzővé nevelt egyéniségről és a sok-sok élményről, amit átélt velünk, adott nekünk. Ezt életünk végéig mesélhetnénk.
Az irodájában, az íróasztala felett a polcon egy sárga cetli volt az alábbi szöveggel:
Audiatur et altera pars - Hallgattassék meg a másik fél is
Ez volt Ő, egy igazi PEDAGÓGUS!
Csak remélni tudjuk, hogy tanultunk Tőle és ragadt ránk egy kis bölcsesség a tanításaiból.
Hiányozni fog…
Hiányozni fog az ujjainkat kedvesen ropogtató és a vállainkat masszírozó erős kéz, a Belőle áradó tudás, bölcsesség és útmutatás, a sport- a judo iránti vonzódás, alázat és az állandó kedvesség, szeretet, ami felénk áradt. Egy nagy adag humorérzékkel fűszerezve.
Nekünk Ő volt a legnagyobb, nekünk Ő volt a KSI!
Dr. Hetényi Antal Gábor búcsúztatására 2023. április 24-én, hétfőn, 14:30-kor a Farkasréti temető Makovecz-ravatalozójában (Budapest XII., Németvölgyi út 99.) kerül sor, a római katolikus egyház szertartása szerint.
Kérjük a megemlékezőket, hogy gyászukat egy szál virággal fejezzék ki.