Eb arany- és ezüstérem Varga Ádám mérlege
Pénteken a magyar csapat első aranyérmét szerezte, ezzel megvédte Európa-bajnoki címét 500 méteren Varga Ádám a szegedi gyorsasági, para kajak-kenu és SUP Európa-bajnokságon.
„Motivált, hogy életemben először védhettem meg a felnőtt bajnoki címemet, hiszen eddig váltakozott, milyen kategóriában indulok – mondta Varga a győzelme után. – Úgy taktikáztam, hogy erős első háromszáz méterrel akkora előnyt alakítsak ki, hogy elsőként érjek célba, annak ellenére, hogy nem tudom a végén annyira megindítani a hajót. Az idei versenyeken nem tudtam kihajtani magamat, ez volt az utolsó lehetőség az olimpia előtt, szerintem most sikerült.”
5000 méteren a férfiak versenye ritkán látható, izgalmas küzdelmet hozott, amelynek végén az 500 egyesben aranyérmes Varga Ádám hatalmasat hajrázva szerezte meg a második helyet a címét megvédő portugál Fernando Pimenta mögött, orrhosszal megelőzve a világbajnok dán Mads Pedersent.
„Valóban nagyon izgalmas volt, mert egészen a végéig nem sikerült leszakítanunk a mezőnyt, folyamatos volt a forgás, ment a harc a vizekért. Én pont ezért indultam el ötezren, hogy ilyen csatákban legyen részem. Teljesen elégedett vagyok az eredménnyel, az volt a célom, hogy ott legyek az első bolyban és végig harcban legyek, ez sikerült
– értékelt a KSI kajakosa.
https://24.hu/sport/2024/06/16/kajak-kenu-eb-5000-meter-adolf-balazs-kohalmi-emese/
Fotó: Kovacs Peter