KSI arany és bronz az ifiktől a felnőtt Világkupán

Összesen nyolc érmet szerzett a szombati döntőkben a magyar válogatott a szegedi gyorsasági világkupán.
Kőhalmi Emese K-1 1000, Nádas Bence K-1 500, Kiss Péter Pál pedig KL1 200 méteren győzött. Mellette három ezüst és két bronz jutott a mieinknek, Kopasz Bálint viszont csak a negyedik lett K-1 1000 méteren.
HÍR 2021. május 15., 15:03
Para szakágban délelőtt három döntőt rendeztek. Férfi KL1 200 méteren Kiss Péter Pál világbajnokhoz méltó érett versenyzéssel, simán győzött. Ugyanebben a számban Suba Róbert az ötödik helyen zárt.
„Elégedett vagyok ezzel az eredménnyel, nagyjából erre is számítottam. – értékelt a finálé után Kiss Péter Pál. - A paralimpiai mezőnyből szinte mindenki itt volt, így fel tudtuk mérni, hogy hol is tartunk. Mentálisan úgy érzem sokat fejlődtem az elmúlt években, jobban össze tudom már rakni a pályát, és sokkal biztosabban tudom hozni a legjobbamat. – nyilatkozta a világbajnok, aki körül volt egy kisebb herce-hurca a múlt heti klasszifikáció során, de végül eldőlt, hogy a paralimpiáig még biztos KL1-ben versenyezhet.
„Durva időszak volt megélni,
hogy most feljebb raknak-e, vagy sem. Bizakodtunk abban, hogy igazságos döntés születik. Kaptunk egy időpontot a felülvizsgálatra, de úgy néz ki ebben az évben maradok a KL1-es kategóriában.
Női KL2 200-on Varga Katalin ezüstérmet szerzett. A szegedi parakajakos idén először versenyzett élesben, ami még Weisz Róbertnek tetszését is elnyerte.
„A helyzethez mérten elégedett voltam az eredményemmel. – kezdte Varga Katalin. - Idén eddig még nem készültünk versenyzésre, csupán az elmúlt napokban mentem egy-két pályát. A felkészülés elején tartok, a paralimpiára időzítem a csúcsformát. A legnagyobb ellenfelek nem voltak itt, de amúgy is ez csak egy aktuális állapotot mutat.
Módosítottunk a riói felkészüléshez képest, ami eddig úgy néz ki bejön.”
Női KL3-ban Molnár Nikoletta a kilencedik helyen ért célba.
Az épeknél a sprintben Tótka Sándor szoros csatában ezüstérmes lett, mindössze három századdal lemaradva az olimpiai bajnok Liam Heath mögött.
„A középfutamban kiengedtem a végén, itt már azért lényegesebben jobban mentem. Mindenki szokja még, hogy két és fél órán belül kétszer is mennünk kell. Amikor berúgtam a hajót, még csak reménykedtem, hogy elég egy dobogóra. Nem készültünk külön erre a versenyre, de idén jól érzem magam, és 2014 óta most először végre tudatosan készülök az egyesre. Egyelőre csak a válogatóig tekintek előre.” – nyilatkozta a döntő után Tótka Sándor.
A hölgyeknél ugyanebben a számban két magyar szerepelt a döntőben, Kiss Blanka ötödik, míg Kárász Anna hatodik lett.
A királykategóriában, vagyis K-1 1000 méteren a férfiaknál nem túlzás állítani, hogy egy olimpiai döntő színvonalához méltó mezőny gyűlt össze. Előzetesen arra lehetett számítani, hogy Fernando Pimenta és Kopasz Bálint között dőlhet el az arany sorsa, ahogy 2019-ben, és tavaly is. Végül azonban a német Jacob Schopf és a cseh Josef Dostal is megelőzte őket, világbajnokunk pedig csak a negyedik lett.
"Tudtam, hogy Schopf jó formában van, a német válogatókat is megnyerte. – dicsérte a győztest Kopasz Bálint. - Sokkal izmosabb lett, és az állóképessége is jobb, mint korábban.
Az eredménnyel nem, de a formámmal elégedett vagyok.
Szükségem van ezekre a versenyekre, hiszen egyedül edzek évek óta, én így tudok fejlődni. Szerettem volna nyerni, vagy legalább dobogóra kerülni, mindenesetre ez egy jó döntő volt, mert mindenki itt volt, aki számít. Dolgozom tovább keményen, éjjel-nappal edzek. A táv végén nem volt elég intenzív az indítás, az izomzaton egyszerűen elkötött.”
A nőknél ugyanezen a távon Kőhalmi Emese szerezte az épek között a magyar csapat első aranyérmét a világkupán. A KSI SE ifjúsági világbajnoka 500 méter után az élre állt, és onnan már nem adta ki kezéből a győzelmet. Ebben a számban duplán örülhettünk, hiszen Bakó Olga bronzérmes lett.
Férfi K-1 500 méteren Nádas Bence győzött, mindössze két századdal megelőzve a másodiként befutó dán világbajnok Poulsent. A szegedi klub kajakosa féltávnál még a második helyen haladt, ezután viszont óriásit robbantott.
„Örülök, hogy meg tudtam mutatni, hogy én is ott vagyok a toppon 500 méteren. Sokat edzettünk négyesben, és nem kellett a válogatóra sem készülni, így sokkal jobban tudtunk tervezni. Megmondom őszintén,
a világkupa előfutamában mentem először maximális pályát idén.
Belegondolva, hogy most harmadszorra mentem teljes erővel, nem rossz ez az arany.” – nyilatkozta Nádas Bence.
Férfi C-2 500-on a Hajdu Jonatán, Fekete Ádám-duó a spanyol egység mögött második lett.
„Az eredménynek örülök, hiszen mégiscsak egy világkupán dobogóra állhattunk. Technikailag voltak problémáink, Ádám hízott három kilót, én csak egyet, így kicsit más lett az egyensúlyunk a hajóban, és billegünk.” – mondta Hajdu Jonatán. Fekete Ádám hozzátette, hogy mindenkire; így az eddig ismeretlen spanyol egységre is figyeltek, de elsősorban a hosszabbik távra készülnek most.
„Mi úgy állunk oda minden döntőben, hogy az számít, aki ott van. Mindig lehet valaki, aki a semmiből jön, mint például most a spanyolok, akiknek csak gratulálni tudok.
Ez az ezüst nekünk most egy előrelépés.
Ez volt a harmadik 500-as pályánk idén, elsősorban az ezerre készülünk. Nagyon kemény középfutamba kerültünk, de megpróbálunk továbbjutni onnan is.”
Női kenu egyes 500 méteren is született magyar érem, ugyanis Bragato Giada a két ukrán mögött harmadik lett.
„A rajt egy kicsit elcsúszott, de nagyon örülök.
Még a felkészülés elején járunk, ezért nem is számítottam erre a harmadik helyre. – nyilatkozta a döntő után a fiatal kenus, aki úgy lett harmadik, hogy mindössze néhány napot gyakorolt erre a számára.
- Kevesebb mint egy hetem volt erre készülni, de nem volt teljesen idegen, mert párosban is készülünk az 500-ra."
Férfi kajak páros 500 méteren a Noé Zsombor, Dombári Bence-egység ötödik lett. Szombaton délután a világkupa a holnapi döntők selejtezőivel, valamint három parakenus A-döntővel folytatódik.
(Forrás: Magyar kajak-kenu Szövetség - https://kajakkenusport.hu/hir/harom-arannyal-kezdtuk-a-vilagkupat?fbclid=IwAR0tLH-xItsKKh_nhJSx95_6IihC80Er-yu9fXsNmMcZTkEaPV5g_D8kf8Y)