Angyalok jártak Veszprémben és Angyalföldön

Kis szerencse kellett volna Csepelen is
KSB Leány Rájátszás a 9-16. helyért
Csepel DSE - KSI Kézilabda Akadémia I. 26-24 (12-12)
Vezette: Kovács István Attila, Turák Lajos
A mérkőzés időpontja: 2017.04.04. (kedd), 17:25 óra
A mérkőzés helyszíne: Budapest XXI. ker., ÁMK Sportcsarnok (1211 Budapest, Simon Bolivár stny 1-3.)
Az utóbbi időben csodás menetelést produkáló KSI-s lányok a velük azonos pontszámmal álló csepeliek otthonába látogattak, ahol az volt a tét, ha Balázs Rékáék győznek, megerősítik a tabellán elfoglalt második helyüket.
Minkét csapat részéről szülők, és érdeklődő szurkolók töltötték meg az ÁMK Sportcsarnokot, így várakozással tele izgalommal, jó hangulatban kezdődött a mérkőzés.
Az első félidőben fej-fej mellett haladtak a csapatok, egyik együttes sem tett szert nagyobb előnyre, így a szünetre igazságos döntetlen állás alakult ki. A második huszonöt perc is kiélezett küzdelmet hozott, ám elég volt egy-két kihagyott helyet, elhibázott védekezés, és máris a csepelieknél volt az előny. Nagy erőfeszítések árán a négygólos hátrányt próbálták behozni Matuz István tanítványai, ám többszöri döntetlen állásnál, a kritikus pontoknál nem volt olyan játékos, aki teljesítményével lendületet adott volna a gárdának, és a végjátékban a maguk javára fordította volna a mérkőzést.
A tabellán élen álló Kozármisleny következik hazai pályán 2017. április 20.-án, csütörtökön, ahol elkél majd a szurkolás Sándor Brigiéknek.
****
OSB fiú A-B rájátszás 1-8. helyért
Éles KISE - KSI Kézilabda Akadémia I. 23-33 (17-14)
Vezette: Gáspár Soma, Vörös Bence
A mérkőzés időpontja: 2017.04.05. (szerda), 15:00 óra
A mérkőzés helyszíne: Veszprém, Veszprém Aréna (8200 Veszprém, Külső Kádártai út)
A feladat így adva volt, a sok nagy csatát látott Veszprém Arénában győzniük kellett Papp Bencééknek, ha továbbra is versenyben akartak maradni a továbbjutást érő első-második hely valamelyikéért.
Az első félidőben semmi sem sikerült, aminek lehetett oka az Aréna hatalmas térviszonya (a KSI-s fiúk legtöbbször 18x36 méteres pályán eddzenek), a hosszú utazás, és még számos „talált ok”, amit kifejezően mutat a kapott és lőtt gólok száma.
A második huszonöt percre aztán begyújtották a rakétákat Becski Lamberték, hat gólt engedélyeztek az ellenfélnek, míg ők maguk tizenkilenc találattal terhelték meg a hazaiak hálóját.
Úgy látszik Fortuna istenasszony keze még továbbra is óvón védelmezi Piros Krisztiánékat, Szabóné Balog Judit tanítványai a rájátszás eddigi mérkőzéseit megnyerték, a továbbjutást érő versenyfutásban viszont az ellenfelek pontot veszítettek, így az Éles KISE elleni győzelmükkel Herczeg Samuék a tabella második helyére léptek elő.
Folytatás hazai pályán 2017. április 12.-én, szerdán amikor az ETO-SZESE Győrt fogadják Nagy Tibiék.
****
OSB Leány B alsóház 5-8. helyért
Angyalföldi Sportiskola - KSI SE II. 22-28 (12-16)
Vezette: Éliás Gábor, György Gábor
A mérkőzés időpontja: 2017.04.06. (csütörtök), 17:00 óra
A mérkőzés helyszíne: Budapest XIII., Vasas Edzőcsarnok (1139 Budapest, Fáy utca 58.)
Több mint két hét telt el az előző bajnoki mérkőzés óta, amikor a Szent István SE II. csapata ellen vívtak győztes mérkőzést Wolf Károly tanítványai, akik két hete nagy akarással készültek minden edzésen, hogy visszavágjanak az angyalföldiektől hazai elszenvedett vereségért.
A játék minden elemében csikorgott a gépezet, mert többnyire egyéni akciókat kezdeményeztek a KSI-s lányok, de a társak kisegítésével, a győzelembe vetett töretlen hitükkel végül magabiztosan győztek Dancsó Dorottyáék.