A bronzéremért szállhat harcba az ifjúsági vízilabda válogatott

A magyar ifjúsági-válogatott óriási küzdelemben, 12-11 arányban alulmaradt Spanyolországgal szemben a szombathelyi korosztályos világbajnokság elődöntőjének első mérkőzésén. Horváth János tanítványai félidőben még vezettek, ám térfélcsere után fordított és győzött az ellenfél - a házigazda hatalmasat hajrázott ugyan, de ezúttal elmaradt a bravúr, így a bronzéremért szállhat harcba, méghozzá Szerbiával (15:15). A világbajnoki címért Spanyolország és Görögország csap össze (16:45).
Horváth János így összegzett az elveszített elődöntő után: „Nehéz ilyenkor bármit is mondani. Négy évig kergettünk egy álmot, ami ma este szertefoszlott. Nem sikerült elérnünk azt a célt, amit kitűztünk magunk elé, nagyon összezuhant a társaság. Az elején ötméterest és ziccert is hibáztunk, talán ha ott elmegyünk öt góllal, akkor eldönthettünk volna a meccset és a továbbjutást sorsát. Sajnos nem sikerült. Az első két negyedben az a kapusteljesítmény sem volt meg, amely tegnap, tegnapelőtt szárnyakat adott és repítette a csapatot. Ugyanakkor a másik kapusunk, Korom Dani nagyon jól szállt be a mérkőzésbe, de olyan buta egyéni hibákat vétettünk, melyekkel úgy érzem, saját magunkat vertük meg. Hozzáteszem nem érdemtelenül győzött le bennünket a spanyol csapat, mely nagyon jó csapat, és egy góllal ma mindenképpen jobb volt nálunk..."
Forrás: waterpolo.hu
Fotó: Kondor Noémi