Megtört szívvel tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy 73 éves korában elhunyt Pék Gyula vízilabda mesteredző, akinek nyolc KSI-s tanítványa összesen tizennégy olimpiai aranyérmet gyűjtött.

Utolsó interjúja a KSI 57. születésnapjára megjelent Csodás évek – Köszönöm KSI! kiadványába készült, ezzel emlékezünk meg a kiváló edzőre!

 „Pék Gyula mesteredző:

A KSI-ből Franciaroszágba

Amikor befejeztem játékos-pályafutásomat, 30 éves voltam, négy évig tanultam az edzői szakma alapjait. Ez idő alatt a gyakorlati kezdő éveket a Bp. Vasas Izzóban töltöttem.

1980-ban az akkor legmagasabban jegyzett utánpótlásklubtól, a KSI-től kaptam egy visszautasíthatatlan ajánlatot, és természetesen az első hívó szóra mentem.

Nagyon nagy megtiszteltetés volt ez számomra, hiszen sok-sok neves vízilabda-szakember dolgozott a KSI-ben, elég, ha megemlítem Gyarmati Dezső 3-szoros olimpiai bajnok nevét, aki egyben a szakág alapítója volt. Rögtön jelentkeztem a TF szakedző karára, és nagy szerencsémre rögtön fel is vettek, majd négy év elteltével lettem szakedző, ami ebben a nagy múltú egyesületben szinte követelmény volt.

Hihetetlen nagy szorgalommal és alázattal vetettem magam a munkába, be akartam bizonyítani nagy múltú kollégáimnak, illetve elődeimnek, hogy nem volt rossz döntés, hogy az egyik legsikeresebb utánpótlásedző, Czapkó Miklós nyugdíjba vonulásakor engem választottak az ő pótlására.

Egész pályafutásom során nem szégyelltem más kollégáktól tanulni, egyes dolgokat ellesni. Sűrűn látogattam a válogatott edzéseit, és ott rendszeresen jegyzeteltem és rajzolgattam a számomra fontos és ismeretlen taktikai és technikai elemeket.

A KSI akkori bázisa a régi Császár uszoda volt, én is itt dolgoztam. Ez az uszoda talán a világ legjobb létesítménye volt azért, mert az utánpótlás-nevelés szempontjából a medence magas fallal rendelkezett, ami a különböző és egyben nagyon fontos labdatechnikai gyakorlatok elsajátítása szempontjából létfontosságú volt.

Páratlanul szép évtizedeket töltöttem itt. Eleinte az első években az „úttörőcsapatok” edzéseit irányítottam, majd később, amikor Dömötör Zoltán volt a szakosztály vezetője, akkor már egyes korosztályokat vittem végig „úttörő-serdülő-ifi” korig.

KSI-s pályafutásom utolsó harmadában már csak a legidősebb korosztályt, az ifit vezettem, akikkel egy időben a férfi OB I/B-bajnokságot megnyerve feljutottunk a legfelsőbb osztályba, az OB I-be. Kb. 5-6 évig ott is, mint ifi csapat, sikerrel szerepeltünk, és ami a legfontosabb, egyik évben sem estünk ki, ami a játékosok korát tekintve kitűnő teljesítmény volt.

Nagyon sok játékos már KSI-s korában OB I-es játékosnak mondhatta magát, de edzői pályafutásom során szinte megszámlálhatatlan játékost adott a KSI különböző OB I-es kluboknak és különböző korosztályos válogatottaknak (ifi, junior) és a felnőttválogatottnak egyaránt.

Meg kell jegyeznem, hogy itt, a KSI-ben nagyon baráti, szerető közösségre találtam. Dömötör Zoltán személyében egy nagyon jó szellemű és korrekt munkatársat ismertem meg. A szakmai munkában – természetesen tanácsokkal ellátva – teljesen szabad kezet adott nekem, ő elsősorban a szakosztály gazdasági és adminisztratív teendőit intézte, de megkövetelte az ő általa jónak tartott „szakmai munka” betartását.

Ahhoz, hogy valaki jó edző legyen, nagyon sok munka. elkötelezettség, tanulás, a sportág szeretete, alázatosság, önismeret és nagyon jó pedagógiai érzék kell. Ennek ellenére, ha mindez megvan, még nem biztos, hogy sikeres edző is vagy. Ahhoz, hogy jó és főleg sikeres edző legyél, mint az életben általában, mindenhol SZERENCSE IS kell.

Én úgy érzem, hogy én jó és sikeres edző lehettem, azért nagy szerencsém is volt, és olyan nagynevű játékosok edzője lehettem és kerültek ki a kezem alól, mint a háromszoros olimpiai bajnok Kásás Tamás, Benedek Tibor, kétszeres olimpiai bajnok Steinmetz Barnabás, Vári Attila, valamint egyszeres olimpiai bajnok Varga Zsolt, Märcz Tamás, Székely Bulcsú, Steinmetz Ádám. Ők természetesen korosztályuk összes Eb- és vb-bajnokságát is megnyerték.

A szakosztály és a magam eredményességét tovább bővíti az a sok-sok játékos, akik OB I-es játékossá váltak, és ezzel tökéletesen beteljesítették és megvalósították a KSI alapelvét: „minél több kimagasló játékos nevelése a magyar vízilabda számára”.

Nagyon boldog vagyok és egyben hálás is, hogy ilyen sikeres éveket tölthettem a KSI-ben, és nem hoztam szégyent a nagy múltú elődeimre, akiktől sokat tanulhattam, és akinek támogatásával és sikeres munkámnak elismeréseképpen megkaptam a kitüntető „MESTERDZŐ” címet.

Nagyon sajnáltam, amikor 1995-ben egy visszautasíthatatlan ajánlat érkezett számomra egy OB I-es francia csapattól, és kiutaztam Franciaországba, így akarva-akaratlanul el kellett hagyni szeretett és sikeres klubomat, a KSI-t.”

Őszinte részvétünk a családnak! Nyugodjon békében, emlékét megőrizzük!