ORV és Utánpótlás csapatbajnoki döntők

Versenyzőink ezen a hétvégén két helyszínen versenyeztek. A csehországi Brnóban az Olimpiai Reménységek Versenyén és a budapesti Központi Tornacsarokban az Utánpótlás CSB 4. fordulójában, amely egyben az Országos Bajnoki döntő is volt.
Az ORV-n Agnecz Luca és Balzsay Hanna a 3. helyezett magyar csapat tagja volt. Hanna a felemás korlát és a talaj döntőben is sikeresen szerepelt.
A leány utánpótlás korosztálynak a csapatbajnokság negyedik fordulójával befejeződtek az ide versenyek. A húsz eredményhirdetésen összesen 14 arany, 9 ezüst és 5 bronzérmet vehettek át a lányok!
Az Utánpótlás ELIT bajnokságokon kiváló teljesítménnyel a négy korosztályából háromban (a korábban megrendezett Ifjúsági I.o-ban, Serdülő I.o-ban, Gyermek Kezdő korosztályban) első helyen végeztünk. Gyermek Haladó korosztályban és a Gyermek Kezdő korosztályban második csapatunk a második helyen végzett. Ezzel a teljesítménnyel a legeredményesebb szakosztály lettünk az utánpótlás korosztályban!
A legkisebbek is versenyeztek. Ők az Elit bajnokság "előszobályának" tekinthető Zsebibaba II. korcsoport bajnoki címét szerezték meg!
ORV (Brno)
- Csapat 3. helyezés (Agnecz Luca, Balzsay Hanna)
- Balzsay Hanna: Felemás korlát 6., talaj 4.
Edzők: Balzsayné Reubl Tünde, Kisiván István, koreográfus: Csányi Erika
SERDÜLŐ I.o
Szabadon választott versenyek:
- Csapat: 1. KSI SE (Hürkecz Mira, Sándor Natália, Vatai Blanka)
- Egyéni összetett: 1. Hürkecz Mira, 2. Vatai Blanka, 10. Sándor Natália
Összesített bajnokság (Előírt + Szabadon választott) 4 forduló alapján:
- Csapat: 1. KSI SE (Hürkecz Mira, Sándor Natália, Vatai Blanka)
- Egyéni összetett: 1. Vatai Blanka, 2. Hürkecz Mira
- Ugrás: 1. Vatai Blanka, 5. Sándor Natália, 6. Hürkecz Mira
- Felemás korlát: 1. Hürkecz Mira, 2. Vatai Blanka
- Gerenda: 1. Vatai Blanka, 6. Hürkecz Mira
- Talaj: 1. Vatai Blanka, 2. Hürkecz Mira, 7. Sándor Natália
Edzők: Balzsayné Reubl Tünde, Kisiván István, koreográfus: Csányi Erika
GYERMEK HALADÓ KOROSZTÁLY
- Csapat: 2. KSI SE (Kozmér Jázmin Petra, Sztefopulu Efimia, Tornai Zita)
- Egyéni összetett: 4. Tornai Zita, 9. Kozmér Jázmin Petra, 14. Sztefopulu Efimia
- Ugrás: 4. Tornai Zita, 16. Sztefopulu Efimia, 19. Kozmér Jázmin Petra
- Felmás korlát + nyújtó: 7. Tornai Zita, 9. Kozmér Jázmin Petra, 13. Sztefopulu Efimia
- Gerenda: 3. Tornai Zita, 8. Kozmér Jázmin Petra
- Talaj: 4. Tornai Zita, 7. Kozmér Jázmin Petra, 12. Szteropulu Efimia
Edzők: Kertész Olívia, Jordanov Krisztián, koreográfus: Csányi Erika
GYERMEK KEZDŐ KOROSZTÁLY
- Csapat: 1. KSI SE "A" (Hamza-Vargity Zara Jázmin, Horváth Liliána, Lukács Melinda, Neu Panna),
2. KSI SE "B" (Felming Hanna, Kőrösi Vivien, Muszka Luca)
- Egyéni összetett: 1. Lukács Melinda, 2. Hamza-Vargity Zara Jázmin, 4. Neu Panna, 5. Muszka Luca, 7. Horváth Liliána, 19. Kőrösi Vivien, 20. Fleming Hanna
- Ugrás: 1. Hamza-Vargity Zara Jázmin, 2. Lukács Melinda, 3. Horváth Liliána, 11. Neu Panna, 11. Muszka Luca, 34. Kőrösi Vivien, 36. Fleming Hanna
- Felemás korlát + nyújtó: 1. Lukács Melinda, 2. Neu Panna, 3. Hamza-Vargity Zara Jázmin, 6. Horváth Liliána, 7. Kőrösi Vivien, 9. Muszka Luca, 13. Felming Hanna
- Gerenda: 1. Lukács Melinda, 6. Hamza-Vargity Zara Jázmin, 8. Muszka Luca, 11. Neu Panna, 12. Horváth Liliána, 14. Kőrösi Vivien, 17. Fleming Hanna
- Talaj: 1. Hamza-Vargity Zara Jázmin, 2. Lukács Melinda, 3. Muszka Luca, 4. Neu Panna, 7. Horváth Liliána, 24. Felming Hanna, 37. Kőrösi Vivien
Edzők: Kertész Olívia, Jordanov Krisztián, koreográfus: Csányi Erika
ZSEBIBABA II. korcsoport
- Csapat: 1. KSI SE "A" (Cseri-Deák Imola, Kéringer Emma, Kósa Szonja, Mészáros Liza, Tóth Kira, Verbói Olívia),
5. KSI SE "B" (Bende Blanka, Bilák-Fényes Lilien, Göncz Laura, Hegyaljai Panni, Kranitz-Nagy Loretta, Stanczel Szófia)
Edzők: Kovács Tünde, Kósa-Koppány Gabriella, koreográfus: Csányi Erika
Szép volt lányok!!!
Hajrá KSI!