Ökölvívás

Együttműködési megállapodást írt alá a KSI és a BHSE

Együttműködési megállapodást írt alá a KSI és a BHSE
Csütörtökön délelőtt az ökölvívósport két kiváló bázisa, a BHSE és a KSI SE kötött együttműködési megállapodást. A szerződést Gergely István, a BHSE ügyvezető elnöke és Zsoldos Péter, a KSI SE elnöke írta alá a Honvéd Dózsa György úti székházában.

A múlt, a jelen és a jövő fonódik össze a BHSE és a KSI SE ökölvívó bázisainak együttműködésével: a közös munkát csütörtökön délelőtt szerződésaláírással pecsételte meg Gergely István, a BHSE és Zsoldos Péter, a KSI SE ügyvezető elnöke.

Hogy miről is szól a megállapodás?
„Már egy ideje együtt dolgozunk a KSI ökölvívó szakosztályával, az utánpótlás terén közös edzésekkel, közös edzőtáborokkal és a versenyeken való közös munkával segítjük egymás működését, fejlődését – mondta Balzsay Károly, a BHSE ökölvívó szakágának vezetője. – A közös munka célja, hogy az utánpótlás terén együtt mozognak a két egyesület versenyzői, tizennyolc éves kor felett pedig a legjobbaknak lehetőséget biztosítunk arra, hogy a BHSE-ben folytassák pályafutásukat. A Honvéd a felnőttképzés, a tanulmányok, a kettős életpálya modell terén is olyan lehetőségeket tud nyújtani, ami szinte egyedülálló az országban. Most a már korábban megkezdett folyamatot foglaltuk rendszerbe ezzel a szerződéskötéssel. A jelen törekvései sikeres jövőt ígérnek, de igazából ez az együttműködés a múltban gyökerezik, hiszen korábban édesapám volt a KSI ökölvívó szakosztályának vezetője, ő kezdett el együtt dolgozni Törteli Ferenccel, akivel később a KSI-nél, majd szövetségi kapitányként a válogatottnál én is folytattam a közös munkát. Feri szakmaisága, az elképzeléseink a sportról nagyon is hasonlóak, örülök, hogy ismét egyesíteni tudjuk erőinket egy jó cél érdekében.”
„Nagy sikerként éljük meg ezt az együttműködést, hiszen a KSI utánpótlás versenyzői számára továbblépési lehetőséget, jövőképet, felnőtt kori kibontakozást tud biztosítani ez a közös munka. U12-től az utánpótlás kor végéig közösen foglalkozunk a gyerekekkel, akik U12-től a junior korcsoportig bezárólag a KSI, ifitől a felnőttig a Honvéd edzőbázisain jelennek meg, vagyis mire a BHSE-hez érkeznek a versenyzők, már nem lesz ismeretlen számukra a környezet, a légkör, a Honvéd bázisa”  – mondta Törteli Ferenc, a KSI SE ökölvívó szakosztályának vezetője. 
„Úgy hiszem, más klubok számára is példaértékű ez az együttműködés, amely előbbre viszi mindkét szakosztályt, mindkét klubot, de ami a legfontosabb: a fiatalok megtartja a versenysport rendszerben, lehetőséget biztosít számukra, hogy hosszú távú célokat fogalmazzanak és valósítsanak meg” – mondta Gergely István, aki méltatta a KSI SE utánpótlásnevelésben betöltött szerepét az országban. 
„Mérföldkő az egyesületünk életében ez a szerződéskötés. A KSI folyamatosan próbál megújulni, a felnőtt leválasztás felé markánsan próbálunk előre lépni és olyan műhelyeket összekapcsolni, amely mindkét egyesület számára új szakmai lendületet biztosíthat” – mondta Zsoldos Péter, a KSI SE elnöke, aki hangsúlyozta: példaértékű az is, hogy a két szakág előbb kezdte el tartalommal megtölteni az együttműködést, minthogy a szerződéskötés megszületett volna. 
Ékes példája ennek a hétvégi serdülő és junior magyar bajnokság, amelyre a két szakosztály közös kesztyűzésekkel készült fel, és amelyen a BHSE Tószegi Ferenc és Domján Alex révén két arany-, Finna Jankának köszönhetően egy ezüst- és Dunajcsik Dániel révén egy bronzérmet nyert.

Forrás: BHSE

KSI logó

Központi Sport- és Ifjúsági Egyesület

1146 Budapest, Istvánmezei út 1-3.

KSI logo
Központi Sport- és Ifjúsági Egyesület
1146 Budapest, Istvánmezei út 1-3.