Remek versenyévad-kezdés a Magyar Kupa első fordulójában

Szép sikereket hozott versenyzőinknek a Magyar Kupa I. fordulója, melyet március 7.-én és 8.-án rendeztek meg a KSI „edzéshelyszínein”, a Gerevich Aladár Nemzeti Sportközpontban.
Az U15, U17, U19 és junior korcsoportokban kiírt első válogató versenyen sportolóink több érmet is szereztek: Kósa Nóra, Balzsay Jázmin és Rajncsák Diána saját korcsoportjában egyéniben arany-, Szabó D. Fülöp és Domján Bendegúz ezüst-, míg Kiss-Szőlősi Álmos bronzérmet nyert. A juniorok közé „felnevezett” Dia és Bendegúz ráadásul az „idősebbek” mezőnyében is dobogóra állhatott, mindketten a harmadik helyen végeztek! (a junior férfiak között Álmos az ötödik, míg Fábián Máté a hatodik helyen fejezte be a versenyt.)
Csapatban az U15-ös lányok (Kósa Nóra, Kertai Gréta, Gyarmati Míra) nyertek (Gréta az ötödik, Míra a hatodik helyen végzett egyéniben), csakúgy, mint a fiúk (Szabó D. Fülöp, Kovács-Kunovits Olivér, Nagy Kristóf). Az U15-ös korcsoport csapat-eredményhirdetésén ráadásul a KSI B csapata is érdekelt volt: a Bíró Ákos, Zuber Sebestyén, Szabó Ignác alkotta trió a dobogó harmadik fokára állhatott fel.
Az U17-es női és férfi csapatunk egyaránt bronzérmet vihetett haza (Balzsay Jázmin, Németh Angéla, Cseke Zille, illetve Tóth Balázs, Tornai Bence, Zuber Boldizsár).
Az U19-es férfiak között pedig a KSI öttusázói állhattak fel a dobogó tetejére (Domján Bendegúz, Kiss-Szőlősi Álmos, Gyurka M. Hugó).
Remek évkezdés, csak így tovább, mindenkinek jár a gratuláció!
Részletes eredmények: ITT!