Vízilabda

Értékelés Bóta - Tóth Andreával

Értékelés Bóta - Tóth Andreával

 

 Az Európa- és világbajnok Bóta - Tóth Andreával beszélgettünk az előző héten annak apropóján, hogy a húsvét előtti hétvégén a Tatabánya elleni három győzelemig tartó párharc harmadik mérkőzését is megnyerte a KSI OB1-es női vízilabda csapata, ezzel bebiztosítva azt, hogy jövőre is az első osztályban szerepelhet. Ezzel előáll először az a helyzet, hogy férfi és női csapatunk is az első osztályban fog szerepelni!

Andi a 4. évét tölti a KSI-ben, és harmadik éve foglalkozik azzal a 2007-2008-as születésű korosztállyal, akik a felnőtt csapat magját alkotják. Tavaly sikerült OB1-be feljutni, és mint minden évben, akkor is vittek el a csapatból kimagasló tehetségeket. Ez a nevelőmunka egyik sajátossága, hogy évről évre újabb fiatal tehetségek tudják magukat megmutatni, akire aztán a nagy csapatok is felfigyelnek. Így a csapatnak is minden évben meg kell újulni. 

A szezon elején elkezdődött egy kemény munka, ciklusokra bontva, azonban volt több olyan játékosa a csapatnak, akik heti 4 mérkőzésen is szerepeltek, extrém terhelésnek kitéve a játékosokat. De Székely Bulcsú szakosztályigazgató támogatásával, Horváth János szakmai felügyeletével Keszthelyi Tibor edző, Szöllősi Andrea erőnléti edző, Bóta Krisztián kapus edzők közös munkája révén sikerült ezt szépen felépíteni.

A csapatban két 20 év körüli játékos szerepelt, illetve négy Komjádi korú (U23-as korosztály), akik még tavaly az ifi csapatban szerepeltek. A Tatabánya is fiatal játékosokból állt, azonban ők már több éve szerepelnek az első osztályban.

Az egész csapat életében újdonság volt az első osztály. Kölcsönbe 1-2 játékos érkezett OB1-es múlttal, azonban a csapat nagy részének bele kellett tanulnia a közegbe. A fiatal korosztályokban a KSI csapatai rend szerint ott vannak a végjátékban, azonban itt az első osztályban fel kellett készülni, hogy nem a pontgyűjtés lesz a fő szempont, hanem a szakmai fejlődés és tapasztalatszerzés. A játékosok hozzáállása is kiváló volt, olyan játékosok ellen szerepelhettek, akiket korábban a tévében tudtak a lányok követni. A saját korosztályukban jól szereplő versenyzők esetében kiváló lehetőség volt, hogy megmutassák a felnőtt mezőnyben is a tudásukat.

Edzői szemmel is extra terhelés volt a szezon, szakmai és emberi szempontból is, hiszen szerdán, szombaton és vasárnap mérkőzéseken kellett részt venni a különböző korosztályokkal, vidéki helyszíneken is, sok utazással, illetve folyamatosan montírozni kellett a játékosok terhelhetőségét, figyelmet fordítva a megfelelő regenerálódási időkre és sérülésekre is. 

Az idei helyzet azért volt speciális, mert a 2007es korosztálynak nem volt nagy világversenye, így ők eddig nem voltak szem előtt. Ebben az idényben a 2007, 2008-as születésüket húzóemberekké váltak. Megemlíthetjük Schmuck Tündét, aki felnőtt válogatott kerettagsági jutott. Illetve Kemény Amirát, aki olyan kimagasló teljesítményt nyújtott a bankokság során, hogy ő is szem elé került. Érdekesség, hogy góllövő lista 3. helyezett Kenéz Kincső édesapja, és nagypapája is a KSI vízilabda család tagja volt.

Andi a KSI központi irodájának is munkatársa, amellett, hogy idén az ifi és a felnőtt csapatot is edzette, ahol többen még serdülő korúak. Saját nevelésű tehetségeink Péter Nóra és Dimitrovics Nia, akik már U16os világbajoki ezüstérmesek lettek 2024-ben, olyan fejlődésen mentek keresztül, hogy meghatározó tagjai a felnőtt mezőnynek. Az ő teljesítményük felhúzza a többiekét is, így fontos játékosok betegsége, sérülése esetén is elő tudnak lépni a többiek. Az idei év egy jó tanuló év volt a csapat részére. Lesznek idén is változások, azonban a nevelőmunka eredményeképpen a jövő szépen körvonalazódik, és a csillogó szemű, lelkes, tehetséges KSI játékoksok ismét az élvonalban mutathatják meg tudásukat!

Nagyon jó volt a szakmai együttműködés a stábbal: Keszthelyi Tiborral minden héten volt egyéni képzés, hetente kétszer- háromszor kapusedzés volt Bóta Krisztiánnal, napi szintű kapcsolat Szöllősi Andrea kondiedzővel, Horváth János pedig a mentorálásban, és taktikai és technikai dolgokban tudott a stáb segítségére lenni.

A szezon zárásaként most következik a serdülő és gyermek bajnokság végjátéka, és az ifi bajnokságban a nyolc közé jutás!

HAJRÁ KSI!

Fotók: https://www.facebook.com/ksisevizilabda 

KSI logó

Központi Sport- és Ifjúsági Egyesület

1146 Budapest, Istvánmezei út 1-3.

KSI logo
Központi Sport- és Ifjúsági Egyesület
1146 Budapest, Istvánmezei út 1-3.