Kupagyőzelem a 2004-eknél
A Ferencváros által rendezett felkészülési kupát a 2004-es korosztályban az egyesületünk nyerte.
Rajtunk kívűl három csapat indult, UVSE, FTC és az FTC 2005-ös csapata. A Fradival kezdtünk, ahol simán elmentünk már az elején és 7-5-re nyertünk. A második mérkőzésen az UVSE ellen játszottunk egy elég fordulatos meccset. Az elején megszereztük a vezetést, majd a mérkőzés folyamán az UVSE fordítani tudott. Két gólos volt a hátrány. A szakosztályra jellemzően a végén felülkerekedtünk az ellenfélen és 11-8-ra nyertünk.
A harmadik meccs már könnyebbnek indult. Egy évvel fiatalabb csapat ellen játszottunk és sima győzelmet arattunk, ezzel megnyerve a kupát. Az első sikere volt ennek a korosztálynak és reméljük a bajnokságban is sikerül majd a dobogó legfelső fokára állni.
Részletek a szakosztály saját weboldalán: http://ksipolo.com/index.php/csapatok/gyermek-2004-es-csapat/60-felkeszulesi-kupat-nyertek-a-2004-esek
