Vízilabda

Vízilabda OB I és utánpótlás sikerek

Vízilabda OB I és utánpótlás sikerek

Múlt hét szombaton ismét győzött vízilabda csapatunk az OB I-ben és számos siker született az utánpótlás korosztályokban is.

E.ON Férfi OB 1 - beszámoló a Tatabánya elleni mérkőzésről.

2021.04.17, 16:00, Tatabányai Sportuszoda

Tatabánya - KSI: 9 - 11

A szerdai Szentes elleni mérkőzés után, a fiúk gőzerővel folytatták tovább a munkát, hiszen a mai napon egy nagyon fontos meccs várt rájuk. Az elmúlt időszakban sok mérkőzést játszottak hazai pályán, ma viszont Tatabányára utaztak. Egyszer már sikerült ugyan nyerni ellenük, viszont mind a két csapatnak órási motivációja volt a győzelemre, hiszen értékes pontokat szerezhettek általa. Ennek rendje és módja szerint indult az első negyed, ellépni egyik csapat sem tudott a másiktól. Szoros volt végig a küzdelem 1-2 gólos különbségek alakultak csak ki. Az utolsó játékrészre fordulva a Tatabánya kettővel vezetett, hátrányunkat azonban gyorsan ledolgoztuk és a negyed felétől csapatunk további két találattal tudta növelni a gólok számát. Végeredményben 9-11-re tudtunk győzni, és ezzel miénk a 3 pont. 

Bravó fiúk!!

Budapest Gyermek II. Fiú Bajnokság - mérkőzés az OSC ÚJBUDA 1. és az FTC-Telekom Waterpolo csapata ellen.   

1. mérkőzés:

2021.04.17, 11:00, FTC Uszoda - Népliget

OSC - KSI : 6 - 17

Gólszerzőink: Rácz Richárd - 5, Barcsa Dániel - 4, Végső Balázs - 4, Szekeres Áron - 2, Subasitz Ádám - 1, Windisch Kornél - 1. 


2. mérkőzés:

2021.04.17, 14:00, FTC Uszoda - Népliget

KSI - FTC : 12 - 10

Gólszerzőink: Barcsa Dániel - 4, Csendes Roland - 3, Rácz Richárd - 2, Szekres Áron - 2, Végső Balázs - 1. 

Dávid Zoltán értékelése és nyilatkozata a mérkőzésről: 

"Az OSC csapatával kezdtük a hétvégét, azzal a csapattal amelyik megítélésem szerint az egyik legerősebb ebben a mezőnyben. Bár a helyezésük nem ezt mutatja jelenleg (eddig még a rájátszás alatt egyszer sem tudtak kiállni teljes csapattal). Ezúttal viszont végre komplettek voltak, nálunk viszont most érkezett el az az időszak, ami őket sújtotta előzőleg. Csapatkapitányunkra, valamint 3 másik játékosra sem számíthattam, így 11 játékossal futottunk neki ennek a dupla fordulónak. A mérkőzés előtt nagy kérdés volt bírni fogjuk-e fizikálisan, illetve mentálisan ezt a fajta terhelést. Az első negyed a várakozásoknak megfelelően alakult, egy nagyon szoros 3-2-es etappal. A második negyedben sikerült a helyzeteinket kihasználnunk és védekezésben szinte tökéleteset hoznunk így 0-4 után a félidőben már mi vezettünk. Aztán kicsit megtorpantunk, de ezt a negyedet is hozni tudtuk 3-4-re majd az utolsó negyedben ismét tudtunk egy 0-7-es etapot menni, ami aztán bebiztosította a nem várt nagyarányú győzelme!"  

"A második mérkőzés az FTC csapata ellen volt. Ennek a mérkőzésnek az érdekessége, hogy nekünk a második mérkőzésünk volt, míg ők az nap az első meccsüket játszották. Figyelembe véve a 11 játékost, fáradtan indultunk neki. Az első negyedben a kihagyott helyzeteken látszott, hogy fáradtak vagyunk. A második negyedben 5-3-ra sikerült ellépnünk az ellenfelünktől, de félő volt, hogy nem bírjuk a végét. Nem így lett, a srácok nagyon kitettek magukért és bizonyították, hogy csapatként meg tudjuk oldani, még akkor is, ha a jó játékosok nélkül állunk fel. A harmadik negyedet még tudtuk hozni, hogy aztán az utolsó negyedben 3 kulcs emberünk is kipontozódjon. Ennek ellenére a mérkőzés kimenetele már nem forgott veszélyben, nagyon szépen tartottuk magunkat és nyertük meg a mérkőzést!"

"A legnagyobb gratuláció illeti meg a srácokat, eleve kevesen indultunk neki ennek a dupla fordulónak, ami mind fizikálisan mind pedig mentálisan nagy teher. Illetve a célunk a veretlenségünk megőrzése volt, ami nem tűnt könnyűnek a betegségek miatt. Ennek ellenére, mind a két mérkőzésen szinte végig vezetve, magabiztosan hoztuk a győzelmeket, még úgy is, hogy az FTC ellen 3 kezdő játékosunk kipontozódott, így a többieknek még emberfelettibb teljesítményt kellet nyújtani. Gratulálok és köszönöm!!!!!"
 

Országos Ifjúsági Bajnokság - mérkőzés a Szegedi Vízipóló Suli ellen. 

2021.04.18, 12:30, Komjádi Béla Sportuszoda

KSI - SZVPS 14 - 5

Gólszerzőink:: Pető Attila - 4, Szalai Péter Miklós - 2, Gábor Lőrinc - 1, Nagy Ákos - 1, Csapó Ádám - 1, Pető Ádám - 1, Pocsai Péter - 1, Deák Máté - 1, Szépfalvi Gergely - 1, Gaál Botond - 1. 

Horváth Dániel értékelése a mérkőzésről:

"Gratulálok a srácoknak a mai naphoz is, de elsősorban az elmúlt 2-3 héthez! Amit ezek a gyerekek küzdöttek, harcoltak ebben az időszakban, az azt gondolom példátlan teljesítmény és ami legfontosabb, hogy rengeteget fognak ebből profitálni a jövőben!

KSI logó

Központi Sport- és Ifjúsági Egyesület

1146 Budapest, Istvánmezei út 1-3.

KSI logo
Központi Sport- és Ifjúsági Egyesület
1146 Budapest, Istvánmezei út 1-3.