A jégen is felkészültek

Jégkorong 2019.09.11.
Nyár végén tartotta idei második edzőtáborát a KSI U14-es és U16-os jégkorongcsapata. A helyszín ezúttal a festői Sátoraljaújhely volt, ahol napi három edzéssel hangolódott a szezonra a mintegy 40 fiatal.

A július végén kezdődött alapozás csúcsát jelentette az augusztus 26. és 31. között megrendezett edzőtábor, amely bővelkedett a kihívásokban és egyúttal a sikerekben is. A hétfői érkezést és a kipakolást követően azon nyomban megkezdte a munkát a Boldizsár László, Dévai Zsombor, Papp Mercédesz és Kerekes András alkotta szakmai stáb. Naponta két jeges és egy szárazedzés, valamint egy elméleti foglalkozás szerepelt a menüben, amit megfűszerezett a kiváló környezetben elhelyezkedő szállás, az impozáns jégcsarnok, valamint a kettő közötti utazást biztosító gumikerekű kisvasút.

A délelőtti foglalkozásokon technikai jellegű feladatok és videózás szerepelt a programban, így délután, az elméleti órákon az edzők kommentárja mellett tudták magukat visszanézni a növendékek. A szárazedzéseken koordinációs, állóképességi, erőfejlesztési és gyorsasági gyakorlatok egyaránt szerepeltek, a második jeges mozgáson pedig már az összjátékkal is ismerkedhettek az ifjak.

Kiegészítő programokban sem volt hiány: szerdán a serdülők edzőmeccset játszottak a Lehel HC-val, csütörtökön ünnepélyes dinnyézés keretében került sor az elismerő oklevelek kiosztására, pénteken fellibegőzött a társaság a közeli kilátóhoz, és ezenkívül amikor csak alkalom volt rá, a játékosok csobbanhattak egyet a szállásnál elhelyezkedő tavacskában.

A hangulat a tábor során a fárasztó programok ellenére is mindvégig jó volt, a csapatok remekül összekovácsolódtak, így brigádjaink bizakodva tekinthetnek az előttük álló szezonra.

Hajrá KSI!

Videók

Ajánló

U14-es jégkorong csapatunk 12-2-es győzelmet aratott a Debreceni Hoki Klub csapata felett. A mérkőzés március 7.-én került megrendezésre.
Február 8.-án U25-ös hölgyeink léptek jégre az OHA Girls ellen. A mérkőzést 3-2-es győzelemmel zárult! U16-os fiaink egy héttel később, a Justitia Szittyák csapata felett diadalmaskodtak, 7-2-es eredménnyel! Gratulálunk, hajrá KSI!
Az elmúlt hétvégén, három csapatunk lépett jégre.
Múlt hét vasárnap (2019.11.24) fölényes győzelmet aratott a KSI U16 csapata a Justitiai Szittyák ellen, ezzel megszerezte idei első győzelmét, majd rövidesen ezt követte a szerdai (2019.11.27) második, a DVTK Jegesmedvék B csapata ellen.
Múlt héten 4 bajnoki találkozón vettek részt korosztályos csapataink.