Köszönjük adójuk 1%-át, mellyel utánpótláskorú kézilabdásainkat támogatják

Idén is várjuk a felajánlásokat.
Köszönjük adójuk 1%-át, mellyel utánpótláskorú kézilabdásainkat támogatják
Idén is várjuk a felajánlásokat
Tisztelettel tudatjuk Támogatóinkkal, hogy a 2016-ban a NAV által átutalt 1%-s támogatást, melynek összege 76.630 HUF volt, a "Leghosszabb Kézilabda foglalkozás" magyarországi Guinness rekord döntésének rendezési költségeinek támogatására fordította a "Kézisuli" Alapítvány.
Tisztelt Szülők, Támogatók!
Nyilatkozni lehet az 1%-ról
Idén is lehetőség van arra, hogy az adózó rendelkezzen összevont adóalapja után befizetett személyi jövedelemadója egy százalékáról egy regisztrált civil szervezet, további egy százalékáról pedig valamely technikai számmal rendelkező egyház vagy a kiemelt előirányzat (2017-ben a Nemzeti Tehetség Program) javára. A rendelkezést május 22-ig lehet benyújtani az új online felületen vagy a 16SZJA EGYSZA lapján, illetve az erre a célra kialakított 16EGYSZA jelű nyomtatványon. A rendelkezés csak akkor lesz érvényes, ha az adózó befizette az adóját és nincs adótartozása.
Eddigi támogatásukat köszönjük, egyben kérjük, hogy az adójuk 1%-nak rendelkezésénél gondoljanak alapítványunk támogatására, melynek adószáma: 18357761-1-03
Kérem Önöket, ne felejtsék el, hogy ez az 1% mindenképpen az államhoz kerül, ha nem rendelkeznek vele. Ez az adóbevallásban nagyon kicsi rész, de nekünk nagyon sokat ér.
Támogatásukat, segítségüket köszönöm, köszönjük!
Szabóné Balog Judit
KSI SE Kézilabda Szakosztály
Szakosztályvezető, nemzetközi mesteredző