Mi is történt velünk...

Rövid visszapillantás a márciusi hónap mérkőzéseire
OSB Fiú B középdöntő felsőház
KSI Kézilabda Akadémia I. – Budapesti Honvéd SE 16-27 (9-15)
A mérkőzés időpontja: 2017.03.03. (péntek), 16:25 óra
A mérkőzés helyszíne: Budapest IX. ker., Emszt Kálmánné (Siketek) Sportcsarnok (1097 Budapest Könyves Kálmán krt. 28.)
A továbbjutás és a rájátszás A-B csoportjába vitt pontok szempontjából élet-halál mérkőzést vívott Szabóné Balog Judit csapata, akik idegenben legyőzték a „honvédosokat”. Már a mérkőzés első felében érezni lehetett, hogy hiába a nagy akarás, nem sikerültek az átlövések, kimaradtak a ziccerek és a védekezésben elkövetett hibákat is kegyetlenül kihasználták a vendégek.
***
NB II. Férfi Észak – Junior
Salgótarjáni Strandépítők KC - TFSE-KSI Akadémia 23-32 (13-16)
A mérkőzés időpontja: 2017.03.05. (vasárnap), 18:00 óra
A mérkőzés helyszíne: Salgótarján, Városi Sportcsarnok (3100 Salgótarján, Kassay sor 84.)
Bravúros győzelmet vártunk Datzuk Péter csapatától, és az előzetes elvárásoknak eleget téve, Rázsi Armand és Szabó Máté gólerős játékának köszönhetően, a gárda két ponttal gazdagabban térhettek vissza Budapestre.
***
KSI II. – Angyalföldi Sportiskola 20-24 (12-14)
A mérkőzés időpontja: 2017.03.08. (szerda), 15:50 óra
A mérkőzés helyszíne: Budapest IX. ker., Emszt Kálmánné (Siketek) Sportcsarnok (1097 Budapest Könyves Kálmán krt. 28.)
Az anyai örömök előtt álló Rajnay-Firnicz Andrea csapatának irányítását egy hónapja Wolf Károly vette át, aki tanítványaival első bajnoki mérkőzését játszotta az Angyalföldi Sportiskola együttesével. A debütálás nem sikerült, ám sok sikert kívánunk mind a lányoknak, mind edzőjüknek a következő mérkőzéseken.
***
KSB Leány – Kelet
Szeged KKSE – KSI Kézilabda Akadémia 26-31 (13-17)
A mérkőzés időpontja: 2017.03.08. (szerda), 17:00 óra
A mérkőzés helyszíne: Szeged, Déri Miksa Szakközépiskola Sportcsarnoka (6724 Szeged, Kálvária tér 7.)
Az alapszakasz utolsó mérkőzését játszotta a Dr. Ökrös Csaba – Matuz István vezette leánycsapat. A versenykiírás a következőképpen rendelkezik: „Az alapszakasz befejezése után az 1–4., 5–8. és 9–12. helyezett csapatok valamennyi alapszakaszbeli eredményüket viszik magukkal és játszanak oda-visszavágó alapon a másik csoport azonos helyezettjeivel.” E szerint fontos két pontot szereztek a csongrádi megyeszékhelyen Balázs Rékáék, a bajnoki szezon végső 5–8. helyért folytatott küzdelemben.
A mérkőzés után Ökrös Csaba nyilatkozott Matuz Istvánnak: A KSB csapatunk az utolsó alapszakaszbeli mérkőzésre készült, az előjelek kedvezően voltak. A lányok nagyon elszántan készültek az utolsó edzéseken erre a mérkőzésre. A találkozót nagyon jól kezdtük, a szélsők támadásban minden helyzetüket belőtték, a beálló tarthatatlan volt, gyorsindítás gólokból több eredményest támadást vezettünk. A megszerzett előnyünket a félidő közepére leadtuk, utolért a hazai csapat (8-8), de akkor csináltunk gyorsan egy 4:0-s szériát, amit a félidő végéig meg is tartottunk.
A második félidő 5. percében az ellenfélnek sikerült 3 góllal megközelíteni minket, de felgyorsítottunk a támadásainkat, a védekezést felkeményítettük és elmentünk 8 góllal 10 perc alatt. A mérkőzés végéi mindenki játék lehetőséget kapott, amellyel sikerült 5 góllal (26-31) megnyerni a nehéznek ígérkező idegenbeli mérkőzést.
***
OSB fiú B 1-2. alsóház 5-12. helyért
Csömöri SSZN Kft. – KSI II. 32-14 (19-5)
A mérkőzés időpontja: 2017.03.09. (csütörtök), 16:30 óra
A mérkőzés helyszíne: Csömör, Sportcsarnok (2141 Csömör, Major u. 7-9.)
Az együttes Dunakeszin verséggel kezdte a rájátszást, és Csömörön sem várt könnyű feladat Kovács Benedekékre, hiszen a Pest megyeiek az előző fordulóban a Budai Farkasok otthonából elhozták mindkét bajnoki pontot. A hazaiak az első félidőben állva hagyták a KSI-s fiúkat, a „csömöri gyors” átrobogott az ellenállást alig tanúsító vendégvédelmen. A támadások építésénél és a befejezésnél pedig fegyelmezetlenség, valamint a sikertelen egyéni akciók miatt alakult ki a jelentősnek mondható különbség. A szünetben rendezte sorait a Debreceni legénység és a második félidőben tisztes helyállással fejezte be a mérkőzést.
***
OSB Fiú B középdöntő felsőház
Bp. Elektromos SE – KSI Kézilabda Akadémia I. 29-24 (14-9)
A mérkőzés időpontja: 2017.03.10. (péntek), 15:00 óra
A mérkőzés helyszíne: Budapest XIII. ker., Elektromos Sportcsarnok (1138 Budapest, Népfürdő út 18-20.)
Szabóné Balog Judit legénysége ahhoz a „Tromoshoz” látogatott el, akiktől a Siketek Sportcsarnokban hazai pályán sem sikerült megszerezniük a bajnoki pontokat.
Elszántan, összefogottan készült a KSI legénység, minden rezdülésükkel a mérkőzés megnyerésére törekedtek. A találkozó első tizenöt percében az elképzelések szerint alakult a találkozó, ám elég volt egy-két kihagyott helyzet, védekezési hiba, és máris többgólos előnyre tett szert a hazai gárda, amit a második félidőben is végig sikerült megtartania.
A rájátszásban az A csoport 1-4. helyezettjei következnek, drukkolunk, hogy a fiúk megszerezzék a második helyet, és az országos döntőbe kerüljenek.
***
NB II. Női Dél – Felnőtt és Junior
KSI Kézilabda Akadémia – Gyömrő VSK
A mérkőzés időpontja: 2017.03.11. (szombat), Felnőtt: 11:00 óra, Junior: 13:00 óra
Felnőtt: 30-28 (15-16)
Junior: 22-26 (9-11)
A mérkőzés helyszíne: Budapest IX. ker., Emszt Kálmánné (Siketek) Sportcsarnok (1097 Budapest Könyves Kálmán krt. 28.)
Az előző héten szabadnaposok voltak Rausch Krisztináék, így volt idő gyakorolni azokat a taktikai elemeket, amik sikeresek lehetnek a Pest megyei csapat ellen. És láss csodát, a listavezető csak erőlködött, a KSI-s lányok pedig határozott játékkal valósították meg elképzeléseiket.
A juniorok is rangadót játszanak az első helyen tanyázó gyömrőiek ellen, hiszen Ökrös Tamaráék győzelmükkel három pontra megközelítik őket az első helyért vívott páros csatában.
***
OGYB Fiú U14 I. osztály Nyugat Alsóház (C-D)
A mérkőzés időpontja: 2017.03.12. (vasárnap)
A mérkőzések helyszíne: Alsóörs, Városi Sportcsarnok (8226 Alsóörs, Endrődi u. 24/1.)
13:00 órakor: KSI – PSN ZRT 0-0 (27-23 (14-11))
15:00 órakor: Grundfos Tatabánya KC – KSI 10-0 (24-20 (11-13))
A 2016/2017. évi Versenykiírás szerint: „Ha az adott csapat a mérkőzés kezdetekor nem rendelkezik az előírt minimum 14 fővel, akkor a mérkőzés két pontját – számára előnyösebb – a játéktéren elért gólkülönbséggel vagy 10:0 gólkülönbséggel a vétlen csapat javára kell írni. Ha mindkét csapat vét a szabály ellen, akkor 0:0-val kerül rögzítésre a végeredmény és mindkét csapat pontszámából egy büntetőpont levonásra kerül.”
A Versenykiírás megfogalmazása szerint, bár a pécsiek ellen győztek Debreceni Péter tanítványai, egyik csapat sem az előírt létszámmal vett részt a mérkőzésen, így mindkét csapat eredménye 0-0 gólkülönbséggel került beszámításra.
A tatabányai gárda ellen minegyik KSI játékos tudása legjavát adta, így a mérkőzésen szoros eredmény született a nagyobb játékerőt képviselő Komárom-Esztergom megyeiek ellen.
***
OSB fiú B 1-2. alsóház 5-12. helyért
KSI II. – Esztergomi Vitézek 44-13 (20-5)
A mérkőzés időpontja: 2017.03.17. (péntek), 17:50 óra
A mérkőzés helyszíne: Budapest IX. ker., Emszt Kálmánné (Siketek) Sportcsarnok (1097 Budapest Könyves Kálmán krt. 28.)
Két idegenbeli mérkőzés és vereség után hazai pályán bizonyíthatott Debreceni Péter csapata, akik „vitézi teljesítménnyel”, meggyőző fölénnyel diadalmaskodtak a Komárom-Esztergom megyei csapat ellen.
***
OSB Leány B alsóház 5-8. helyért
Szentendrei NKE – KSI II. 14-33
A mérkőzés időpontja: 2017.03.17. (péntek), 18:20 óra
A mérkőzés helyszíne: Szentendre, Móricz Zsigmond Gimnázium (2000 Szentendre, Kálvária utca 16.)
Wolf Károly tanítványainak szereplését a rájátszás első fordulójában nem kísérte szerencse, az Angyalföldi Sportiskola vitte el mindkét bajnoki pontot a Siketek Sportcsarnokból. A pénteki, idegenbeli mérkőzésükön javítottak Kárász Nikiék, sikerrel vették a „Pest megyei akadályt”.
***
NB II. Férfi Észak – Junior
Hanyi Travel Heves SE – TFSE-KSI Akadémia 29-37 (19-18)
A mérkőzés időpontja: 2017.03.18. (szombat), 16:00 óra
A mérkőzés helyszíne: Heves, Városi Sport- és Rendezvénycsarnok (3360 Heves, Deák Ferenc u. 62.)
Az előző héten nem léptek pályára Datzuk Péter tanítványai, így az erőgyűjtés és a technikai, taktikai elemek gyakorlása volt az elsődleges a napi edzések alkalmával.
Úgy látszik, a csapat tagjainak jót tett a találkozó nélküli hétvége, „mérkőzésre kihegyezett” állapotban látogattak el Hevesre, ahol gólzáporos mérkőzésen, de elhozták mindkét bajnoki pontot.
***
Kisiskolás bajnokság Adorján János Régió FU8
A mérkőzés időpontja: 2017.03.18. (szombat)
A mérkőzések helyszíne: Épít-Díszmű Szakközépiskola Sportcsarnok szivacs alpálya (1149 Budapest, Várna utca 21/b.)
11:30 órakor: FTC KN KFT-HC Építő – KSI 21-1 (13-0)
13:30 órakor: KSI – Kispesti NKK 2-18 (1-11)
Az ócsai Halászy Károly Általános Iskola kézilabdásai bekapcsolódnak a KSI Kézilabda Szakosztály utánpótlás programjába, melynek első állomásaként a Kisiskolás bajnokság U8-as mérkőzéseit játszották szombaton. Csenki Györgyné Zsuzsa néni csapatában leányok és fiúk egyaránt szerepeltek a szivacskézilabda találkozókon, amin elsősorban a mérkőzés körülmények megismerése volt a cél: utazás, bemelegítés, más csapatbeliek megismerése, szurkolók hangos drukkolása, a játékvezetői sípjelek értelmezése.
Gratulálunk valamennyi játékosnak és edzőjüknek!
A csapat tagjai: Takács Nimród, Tene Alíz Viktória, Balogh Emil, Bödő Tímea, Gödör Jázmin, Csóka Nátán, Örvendi Péter.
***
OSB Leány B alsóház 5-8. helyért
Szent István SE II. – KSI II. 20-29 (10-17)
A mérkőzés időpontja: 2017.03.20. (hétfő), 15:45 óra
A mérkőzés helyszíne: Budapest IX. ker., Emszt Kálmánné (Siketek) Sportcsarnok (1097 Budapest Könyves Kálmán krt. 28.)
Wolf Károly irányításával Szentendrén magabiztosan győzött a csapat, így sikeres folytatást vártunk a lányoktól. Ám igencsak döcögött a gépezet, sem védekezésben, sem támadásban nem tudtak a győzelemhez szükséges teljesítményt nyújtani a lányok. Most két hét felkészülés következik, reméljük a folytatásban sikerül a megbeszélt taktikát megvalósítani.
***
OSB Fiú A-B rájátszás 1-8. helyért
ETO-SZESE Győr – KSI Kézilabda Akadémia I. 23-35 (11-16)
A mérkőzés időpontja: 2017.03.21. (kedd), 15:45 óra
A mérkőzés helyszíne: Győr, Egyetemi Csarnok (9026 Győr, Egyetem tér 1.)
Az útfelújítás miatt hosszú és fárasztó utazást követően, a mérkőzés kezdete előtt alig fél órával érkeztek meg Győrbe serdülő fiaink. Az első félidőben ólomlábakon mozgott szinte valamennyi fővárosi játékos, ám így is előnnyel fordultak a félidőben. A második huszonöt percben érvényesült a nagyobb játéktudás, és nagyon értékes két ponttal gazdagabban utaztak vissza Budapestre Papp Bencéék.
***
KSB Leány Rájátszás a 9-16. helyért
KSI Kézilabda Akadémia – Siófok KC 23-28 (11-18)
A mérkőzés időpontja: 2017.03.22. (szerda), 15:50 óra
A mérkőzés helyszíne: Budapest IX. ker., Emszt Kálmánné (Siketek) Sportcsarnok (1097 Budapest Könyves Kálmán krt. 28.)
Dr. Ökrös Csaba és Matuz István tanítványai a Keleti csoport ötödik helyén végeztek, így a rájátszásban a Nyugati csoport 5-8. helyezettjeivel játszanak a végső középházi sorrendért.
Szerdán az a siófoki alakulat várt Hauser Petráékra, akik utolsó hazai győzelmükkel szerezték meg csoportjuk nyolcadik helyét.
Szinte semmi sem valósult meg a taktikai elképzelésekből, a magas, képzett siófoki átlövők megoldhatatlan feladat elé állították a hazai védőket. Dicséretes, hogy a KSI-s lányok nem adták fel a mérkőzést, küzdöttek az utolsó percig, ám ez is csak a még „elviselhető vereség” meghatározásáig volt elegendő.